🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/6 Fanni, 33, közgazdász
„Sosem felejtem el, amikor először vettem észre, hogy szempillaspirálozás után néhány percre már ott maradtak a homlokomon a kis ráncok: hát elkezdődött. A harminchoz közeledve megértettem, hogy a derékfájás az ülő munkától már nem múlik el, ha nem teszek ellene, és hogy a tábla csokik után sem legyint örökké az anyagcserém. De nem zavart. A korai húszas éveim „ide nekem az oroszlánt is” érzése után elkezdtem sokkal jobban tisztelni és szeretni a testemet, és imádom az apró kis változásokat, mert egy új, izgalmas korszak kezdetét jelzik – egy felnőtt korét, amiben már nem érzem úgy, hogy állandóan bizonyítanom kell, de még bátran és néha vakmerően is vállalok új kihívásokat, hiszen most sem szégyen elbukni.
Komoly kapcsolat? Karrier? Anyaság? Ebben a korban én döntöm el, mit választok, és nem is tudok elképzelni ennél izgalmasabb érzést.”
5/6 Vivi, 21, egyetemi hallgató
„Most csak élvezni szeretném az életet, bulizni, szórakozni, mindent kipróbálni. Nem szeretném később azt érezni, hogy valamit kihagytam!
Remélem, pár éven belül megtalálom az Igazit, és lesz egy jó munkám is, 30 éves korom előtt pedig szeretném megszülni az első gyerekemet. Bízom benne, hogy menni fog az anyaság-karrier dolog, de ha nem, akkor inkább az anyaság felé hajlanék a későbbiekben.
40 évesen pedig jó lenne olyan dögösnek maradni, mint Samatha volt a Szex és New York-ban! Szülőként mindenben támogatni akarom majd a gyerekeimet, és szeretném, ha a férjemmel olyan szerelmesek maradnánk, mint a kapcsolatunk elején. Túl tökéletes? Igen! De remélem megvalósítható!”
„A húszas éveim utolsó hónapjait élem. Gyönyörű évek vannak mögöttem, barátok, szórakozás, szerelem, fészekrakás, várandósság és egy kis csoda, aki immár 15 hónapos.
A harmincas, negyvenes éveimben meg szeretném tartani fiatalos lendületemet, helyt szeretnék állni anyaként, feleségként, valamint meg akarom őrizni a szakmai kreativitásomat is. Az ötvenes éveimre talán már nyugodtabb vizekre evezek, esetleg elkezdek kertészkedni, és több csendre vágyok majd.
Akárhogy is alakul, szívből remélem, hogy mindannyian egészségesek és boldogok leszünk, a körülöttünk lévő világ pedig békés, biztos jövőt nyújt majd gyermekeinknek.”