Kikre gyakorol nagy hatást?
A Merkúr bolygót alapvetően semlegesnek tekinthetjük, az emberek többségére nem hat olyan nagy volumennel, hogy komolyan át kellene értékelni a közelségét. Ugyanakkor nem hagyhatjuk teljesen figyelmen kívül, mert a gondolkodásra (egyéni és társadalmi szinten egyaránt) mégis nagy befolyással bírhat. A Merkúr elsősorban az Ikrekre és a Szüzekre gyakorol komolyabb hatást, legkevésbé pedig a Nyilasokra és a Halakra tudja ráerőltetni a neki tulajdonított vonásokat.
Az említett gondolkodáson túl, a Merkúr az intellektuális törekvésekért felel – arra sarkallja az embereket, hogy gondolják át azt, amit cselekszenek, inkább kicsit analizáljanak még ahelyett, hogy fejjel mennének a falnak. A Merkúr szülötteinek kommunikációs képességet, intelligenciát, racionalizmust, jó felismerő- és felfogóképességet biztosít. Segít, hogy kimondjuk a véleményünket, tudatosabbak legyünk, továbbá extra ügyességet ad, hogy a kitűzött célokat el is érjük.
Azok az emberek, akiken a Merkúr uralkodik, általában kiválóan kommunikálnak, remek kereskedők válnak belőlük. Ők azok, akik mindig felismerik az üzleti lehetőségeket, remek érzékkel fektetnek be, nagyon jó ügynökök, szónokok, és a reklámok, média világában is otthonosan mozognak. Olvass még a témában
A legjobb üzleti döntésem az volt, amikor nemet mondtam egy visszatérő vendégnek
Ezt hozza 2026. október 11. a numerológia szerint: rend és megbízhatóság
Ezt hozza 2026. október 3. a numerológia szerint: kaland és szabadság
Feleség vagyok, nem projektmenedzser – Hogyan lett a nőkből a háztartás titkárnője?
Jó eséllyel futnak be szép karriert, ha az irodalommal foglalkoznak, de a mérnöki tevékenységek, a tanítás, az okkultizmus és a matematika is megjelenik ennél a bolygónál.
Kedvező bolygóállás esetén a Merkúr növeli a tudásvágyat, míg kedvezőtlen pozícióban koncentrációs zavarokat és nyugtalanságot okozhat, továbbá a rosszindulatúságért, megbízhatatlanságért is felelhet.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






