A két véglet
Ha független nő vagyok saját egzisztenciával az nem jó, mert nem jön be nekik a túl önálló és karrierista boss babe. Ha „hagyományos” háziasszony vagyok, akkor meg én vagyok az aranyásó, aki beleül a tutiba és eltartatja magát. Jó lenne ha eldöntenék a férfiak, hogy most akkor mi kell nekik.
Pardon…?
Váláskor azt mondta, hogy ő végig „eltartott engem” a házasságunk alatt, de az ügyvédem helyretette, hogy ugye azt akarta mondani, hogy valójában a saját karrieremet feláldozva neveltem odaadóan a négy gyerekünket.
Attila
Attila már az első randin kifejtette, hogy ő szereti megtartani a hagyományos férfi-női szerepeket és miután összejöttünk, ragaszkodott hozzá, hogy háztartásbeli legyek. Azt mondta ő majd eltart, ne törődjek semmivel. Kiléptem – mert egyébként sem szerettem azt a munkahelyet – és csak egy félmunkaidős, otthonról végezhető pozíciót tartottam meg. Onnantól kezdve az én dolgom volt, hogy rendben legyen a lakás, legyen étel az asztalon és minden egyéb intéznivaló. Két év után szakításkor azt vágta a fejemhez ez a tökfilkó, hogy én „mellette el voltam kényeztetve.” Mondtam neki, hogy egyrészt soha nem vett nekem semmit, illetve egy év után már a kajapénzért is könyörögnöm kellett, sőt, sokszor a saját pénzemből kellett kipótolnom. Olvass még a témában
„Megláttam, milyen pornót néz, és megértettem, miért nem akar szexelni velem” – Ezért halt el a vágy ezekben a házasságokban
„Minek vegyen tehenet, ha így is kap ingyen tejet?” – Ezért nem őszinték veled a férfiak
„Nem főznek, nem akarnak gyereket, nem jó nekik semmi” – A mai férfiak miért utálják a nőket?
„Nem várhatod el, hogy 30 felett ne legyen múltja” – Lehet, hogy te vagy túl válogatós?

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






