Nem fog menni
A srác az első randin közölte, hogy elvárja, hogy a nő „fejet hajtson neki”, mert ő a férfi és ezt a „természet rendje.” Visszakérdeztem, hogy mégis miért nézzek fel rá, amikor én magasabb pozícióban dolgozom több pénzért, jobb kocsim és értékesebb lakásom van, illetve több diplomám, mint neki. Amikor nem tudott mit mondani, segítettem neki: „Csak azért, mert te férfi vagy, ugye?” Nem értem, hol élnek ezek a mai pasik…
A vezető
A férjem – aki nemsokára a volt férjem lesz, mert megtettem a szükséges jogi lépéseket – kifejtette társaságban, hogy a férfiak született vezetők és ezért egy házasságban automatikus, hogy a férj a főnök. Mindezt úgy, hogy nem zavarta, hogy én ezt hallom. Odamentem és megkérdeztem, hogyha a házasságunkban ő a főnök, akkor miért én csinálok mindent. Mert én ugyanúgy dolgozom, mint ő, de emellett mindent én intézek a házzal, gyerekekkel, kocsikkal kapcsolatban. Én főzök, én takarítok, én vasalom az ő ruháit.
Neki bármi programja van, én szervezem, én emlékeztetem, az orvosi időpontjait is én foglalom, gyakorlatilag ő a harmadik gyerekem. Még anyósom szülinapját is én tartom számon! Mindezért cserébe ő nyáron néha lenyírja a füvet. „Szóval hol meg hogyan meg miben is vagy te „vezető”, drágám…?” – ezzel a kérdéssel zártam a monológomat. Ő mérgesen nézett, a haverjai lesütött szemmel forgatták a poharaikat, a nők pedig mind mosolyogtak és szinte megsimogattak a tekintetükkel. Olvass még a témában
„Posztolt és lájkolt, de az üzenetemet nem olvasta el” – Apró dolgok, amik jelzik, hogy nem vagy fontos a párodnak
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
Attól, hogy szeretlek, még nem kell egyetértenem veled – Így kezeljük a konfliktusokat a kapcsolatunkban
„Hallani sem akart róla, hogy aláírja” – ügyvédek gondolatai a házassági szerződésről

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






