7 jel, hogy nem kell aggódnod az exe miatt

7 jel, hogy nem kell aggódnod az exe miatt

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 7 jel, hogy nem kell aggódnod az exe miatt

A volt barátnők olyanok, mint a szellemek. Ezt még Hollywoodban is észrevették, úgyhogy forgattak egy közepesen humoros filmet belőle. A lényeg, hogy az excsaj még akkor is előkerülhet, ha a párod már totálisan túllépett rajta – s akkor valójában nem ő, hanem a te rettegésed fogja tönkretenni a szerelmet. Összeszedtük, mikor nincs okod a félelemre.

Nem hasonlítgat hozzá

Régen rossz, ha a pasid bármi miatt is valamelyik exéhez hasonlít. Ez arról árulkodik, hogy még nem tudta lezárni a múltat. Ebben az esetben (is) fölösleges az illető hölgyre haragudnod, mert voltaképpen a párod lelkében játszódik le az, ami közétek állhat. 

Amennyiben viszont szó sincs nálatok ilyen párhuzamról, miből gondolod, hogy számít, miben vagy más, mint a volt csaja?

Lezárták a kapcsolatukat

Nem játszottak Rómeó és Júliásat, nem tartják magukat a puszta körülmények áldozatainak.

A párod és az exe intelligens felnőtt módjára belátták, hogy nem működik a kapcsolatuk, ezért úgy döntöttek: lezárják. 

Amint ezt két ember kimondja, s komolyan is gondolja, még a közöttük fennmaradó barátság sem lehet probléma. Elvégre senki sem akarja felmelegíteni a már korábban is állott töltött káposztát, igaz?

A párod továbblépett

Tegyük fel, hogy a lezárás mégsem volt annyira zökkenőmentes. Mindegy, melyikük inogott meg az érzéseiben. Csak az számít, hogy a pasid végül a továbblépés mellett tette le a voksát, mégpedig veled.
Innentől kezdve a másik lány akár a feje tetejére is állhat, tökmindegy, hiszen aki után koslat, téged szeret. Ugye, megvan a mondás arról a szekérről vagy buszról, amelyik nem vesz fel…? Na, előbb-utóbb az ex is rá fog jönni a lényegére.

Alig beszélnek egymással

Pláne nincs okod aggodalomra, ha a párod és az exe csak felületes csevejt folytatnak olykor egymással.

Vigyázat: ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ellenkező esetben viszont folyton bekapcsolva kell tartanod a radart!

Csak jelezzük, hogy az időjárásról vagy a mindennapi apróságokról való rövid beszélgetés semmilyen szempontból nem billenthet ki téged vagy a kapcsolatotokat az egyensúlyból.

Gyakran eszébe jutsz

Mármint remélhetőleg nem az exnek, hanem a kedvesednek. Ha apró gesztusokkal folyton a tudtodra adja, hogy te vagy számára a legfontosabb, még egy szupermodell vagy agykutató ex miatt sincs értelme paráznod. 

Hiszen ha te jársz a pasi fejében reggeltől estig, akkor a volt barátnőnek vajon mennyi hely jut? (Segítünk: szerencsére nem sok..)

Közös nyelv, közös poénok

Ha már megvan az az összhang a kedveseddel, ami a mindennapokban „saját fejlesztésű” szavakban és csak számotokra érthető viccekben nyilvánul meg, már olyan stabil lábakon áll a kapcsolatotok, hogy igazán fölösleges az exek miatt aggodalmaskodnod. 

Ne feledd: ez a fajta harmónia néha napok alatt, míg máskor éveken át alakul ki. Egyik eset sem jobb a másiknál, hiszen minden ember és párkapcsolat más!

Az ex nincs is jelen

…úgyhogy tényleg csak „szellem”. Nos, ha ebben az esetben is félelemmel tölt el a puszta létezése, akkor vagy a párodban nem bízol eléggé, vagy pedig saját magadban. Mindkét eset sürgős orvoslást igényel, mert az állandó para semmiképpen sem egészséges. 

Gondold végig, mi lehet a félelmed alapja, s ha kell, beszélj róla a kedveseddel vagy akár egy pszichológus szakemberrel!

VIDEO Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!