Harmincas nők történetei: hogyan vették át az irányítást életük felett

Címlap / Életmód / Lélek / Harmincas nők történetei: hogyan vették...

Harmincas nők történetei: hogyan vették át az irányítást életük felett

Skynet

32 éves koromig robotpilótára kapcsolva léteztem, aztán öntudatra ébredtem, mint a Terminatorban a Skynet. A szüleim erőltették a diplomát, ezért végigszenvedtem egy egyetemet, majd számos lélekölő munkahelyet különböző multiknál.

Ki marad meg a legtovább? A csillagjegyek rangsora

A gond az volt, hogy én mindig kozmetikus akartam lenni, de az entellektüel családom lenézte és lehurrogta ezt az álmom. Aztán 32 évesen – a covid idején – fogtam magam és beiratkoztam kozmetikus suliba. Minden percét élveztem és tudtam, hogy ez az én utam.

Még főállásban dolgoztam, amikor kibéreltem egy kis helységet és minimális hírveréssel elindítottam a kis stúdiómat. Másfél év után már kiléphettem, azóta csak magamnak dolgozom egy kétszer akkora helyen és minden nap úgy kelek fel, hogy örömmel járok be. A vendégek szinte barátaim, egész nap beszélgetünk és végre azt csinálhatom, amit szeretek.

Olvass még a témában

Ez az univerzum üzenete szeptemberre neked – csillagjegyed szerintKövetkező cikkünkEz az univerzum üzenete szeptemberre neked – csillagjegyed szerintSzeptemberben a Kos jegyűekre viharos energiák várnak. Az univerzum most arra ösztönöz, hogy merj többet kockáztatni, felfedve ezzel a benned rejlő bátorságot és kitartást. Az eddig megoldatlan ügyek és a régi projektek előtérbe kerülnek, így a múltbeli erőfeszítéseid gyümölcsözni kezdenek. Ez az időszak arra is tökéletes, hogy…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Melyik arkangyal vigyáz rád a születési hónapod szerint?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.