A fantázia és a valóság határán
Mindannyiunkkal előfordul, hogy megakad a szemünk valakin, vagy elképzeljük, milyen lenne egy másik ember társasága. Ez lehet egy barát, egy kolléga, vagy akár egy teljesen idegen, aki valamiért mégis hatással van ránk. Bár elsőre ártalmatlannak tűnik, a fantázia idővel nagyobb súlyt kaphat, mint gondolnánk.
Esther Perel párterapeuta szerint „a vágy nem feltétlenül arról szól, hogy mást akarunk, hanem hogy újra kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal”. Vagyis sokszor nem is a harmadik személy a lényeg, hanem az érzés, amit bennünk elindít. Ugyanakkor, ha túl sok figyelmet adunk ezeknek a gondolatoknak, könnyen elbizonytalaníthatják a kapcsolat alapjait.
Miért vonz minket a másik?
A pszichológia szerint természetes, hogy vonzódunk az újdonsághoz. Helen Fisher antropológus kutatásai kimutatták, hogy az agy jutalmazó rendszere erősen reagál az új, izgalmas ingerekre – legyen az egy új élmény, egy új hobbi, vagy éppen egy új ember. Olvass még a témában
Sokszor nem is tudatosul bennünk, de vágyunk az elismerésre, a kalandra vagy arra, hogy felfedezzük magunkban azt az oldalt, ami a hétköznapokban háttérbe szorul.
Egy harmadik személy – akár csak gondolatban – segíthet átélni ezt az izgalmat. A probléma ott kezdődik, amikor ez az élmény lassan elkezdi felülírni a meglévő kapcsolatunkban megélt érzelmeket.
Hogyan hat a mindennapokra?
Lehet, hogy csak egy rövid pillanatig fantáziálunk valaki másról, de előfordul, hogy ez hosszabb ideig is velünk marad. És bár kifelé semmi nem látszik, belül változik a hangulatunk, a partnerünkhöz való viszonyunk, sőt, még az intimitás is.
Egy 2018-as tanulmány (Journal of Sex & Marital Therapy) szerint a harmadik személy iránti fantáziák néha pozitív hatással is lehetnek: van, akit arra ösztönöznek, hogy jobban értékelje a párját, és új energiát vigyen a kapcsolatba. Másoknál viszont épp ellenkezőleg: fokozatosan elvonják a figyelmet, és érzelmi távolságot hoznak létre a partnerrel szemben.
Mit lehet tenni?
Az első lépés mindig az, hogy felismerjük és elfogadjuk a saját érzéseinket. Nem kell bűntudatot érezni azért, mert valaki más is felkelti az érdeklődésünket – ez természetes. A kérdés inkább az, hogy mit kezdünk vele.
