Egy kerti partin történt, nyár este volt, mindenki nagyszerűen érezte magát. Beszélgettünk, nevettünk, táncoltunk, lobogott a tábortűz, amikor az egyik lány, aki egyébként nagyon könnyen barátkozott – ezt irigyeltem is tőle – odajött hozzánk és azt mondta, most inkább haza megy, nem érzi itt jól magát. Próbáltuk marasztalni, de azt hittük beteg vagy kimerült, inkább elengedtük azzal, hogy pihenje ki magát, majd másnap beszélünk. Ennek hat éve, azóta senki nem tud róla semmit, soha többé nem állt szóba sem velem, sem a többi barátjával.
Amikor ezt elmesélem az embereknek, először csak csodálkoznak, ők sem értik, majd gyakran előfordul, hogy egy hasonló történetet idéznek fel a saját életükből. Ebből is látszik, hogy nem ritka esetről van szó, amelynek már neve is van: ghosting.
A kifejezés magyarul leginkább szellemmé válás értelemben terjedt el. Ez utóbbi jelentésben a szót arra használják, amikor valaki, aki számodra fontos, hirtelen nyom nélkül eltűnik az életedből, anélkül, hogy ennek okát megmagyarázná.
Férfiak és nők is elkövetik
Nemrégiben mesélte egy férfi ismerősöm, hogy a munkahelyén igen jó csapat gyűlt össze, a kollégák munka után is összejártak, hetente egyszer elmentek focizni a közeli iskola tornatermébe. Meccs közben az egyik munkatársuk fogta magát és a sporttáskáját, a közelében tartózkodóknak még köszönt is, majd kisétált a tornaterem ajtaján.
Másnap már nem ment be dolgozni, azonnali felmondással távozott és a munkatársai emailjeire sem válaszolt, akik nem értették mi történt. Volt, aki magát hibáztatta, hogy biztosan megbántotta valamivel az akaratán kívül.
És ez az utóbbi, ami az egyik legnehezebben feldolgozható része a ghostingnak. Aki elszenvedi, nem kap választ a miértekre és saját magában keresi a hibát. Sokunknak nehezére esik kimondani a negatív dolgokat, inkább lenyeljük a békát, nem lázadunk, nem panaszkodunk, nem vitatkozunk. Inkább eljátsszuk, hogy minden rendben van.
A ghosting lényege, hogy továbbra sem mondunk ki semmi negatívat. Egyáltalán nem mondunk semmit.
A folyamat ahhoz hasonlít, amikor valaki megbánt vagy nem tetszik a viselkedése és minden ilyen alkalommal bele kerül egy csepp abba a bizonyos pohárba. Ez szép lassan megtelik. Az utolsó csepp nem lesz nagyobb mint a többi, talán még kisebb is, de ezzel megtelik a pohár. Felállsz az asztaltól és szó nélkül ott hagysz csapot, papot.
A barátságok azért is különböznek a családi kapcsolatoktól, mert utóbbinál nincs lehetőség arra, hogy szó nélkül eltűnjön valaki, ha betelt a pohár. De mit tehet az, akit szó nélkül faképnél hagy egy barátja, miután annyi közös emlék köti össze őket? Valójában semmit.
A ghostingnak nem kell azonnalinak lennie
Jellegzetes reakció, hogy a meglepettségtől szólni sem tud az, akivel drasztikusan megszakítják a kapcsolatot. Egy ideig próbálkozik, de csak a legritkább esetben megy el addig, hogy személyesen is odaáll elé és kérdőre vonja. Levelek, üzenetek, telefonhívások formájában próbáljuk ilyenkor felvenni a kapcsolatot. Érdemi válasz persze nem jön, legfeljebb egy mosolygós szmájli vagy egy lerázós válaszüzenet, például “bocs, de nem érek rá”.
Sokan, egyébként jogosan, megbántva érzik magukat a ghosting elején és ez is akadályozza a további kommunikációt. Végül azon kapja magát az elhagyott barát, hogy hónapok, évek teltek el és már nem is akarja vagy nem meri feszegetni a témát.
A jelenségnek egyébként nem kell azonnal történnie. Jellemző az is, hogy egy közeli barát a hirtelen megromlott egészségi állapotára hivatkozik, beteg rokonát kell ápolnia, fontos feladata van, nem ér rá semmi másra egy ideig.
Ezeket hívják fehér hazugságnak, mert sokszor van valóságalapja, de csak arra használják fel ezeket az élethelyzeteket, hogy eltávolodhassanak.
Úgy érzik, ezzel megindokolják, miért nem válaszolnak a hívásokra, miért nem írnak vissza az üzenetekre, de a lényeg ugyanaz. Nem mondanak semmi negatívat, de szép lassan eltűnnek a másik ember életéből. Gondolkozz el rajta, szinte biztos, hogy ismersz olyat, aki egyik vagy másik oldalról, de megtapasztalta már a ghostingot. Talán te sem vagy kivétel.