A Nyugat-Ausztráliában található 3,5 milliárd éves sztromatolitok körülbelül 20%-át adják a föld légkör oxigéntartalmának, vagyis minden földi létformába életet lehelnek.
A sztromatolitok élő kövületek és bolygónk legrégebbi élő létformái. A név a görögből ered, a stroma, jelentése „matrac”, a lithos, pedig azt jelenti, hogy „kő”. A sztromatolit szó szerint „réteges kőzet”. Ha egy egyenesen ábrázolnánk az időt a mosttól a Naprendszer kezdetéig, akkor ezek az ősi kőzetek az út háromnegyedénél már feltűnnének.
A sztromatolitok olyan köves szerkezetek, amelyeket cianobaktériumoknak nevezett mikroszkopikus fotoszintetizáló organizmusok telepei építenek. Ahogy az üledék a sekély vízben rétegződött, baktériumok szaporodtak felette, megkötve az üledékes részecskéket és milliméterenként haladva építették egyik réteget a másikra, míg valódi halmokat nem hoztak létre.
Birodalomépítésük magával hozta legfontosabb szerepüket a Föld történetében. Lélegeztek. A nap felhasználásával energiát hasznosítottak, és a Föld légkörének oxigéntartalmát körülbelül 20%-ra emelték fel, lehetővé téve így a fejlődést minden más földi élőlény számára.
Az élő sztromatolitok csak néhány sós lagúnában vagy öbölben találhatók meg a Földön. Nyugat-Ausztrália nemzetközileg jelentős a sztromatolit-helyek sokfélesége miatt, mind élő, mind megkövesedett példányok találhatóak itt.
A legkorábbi ismert, körülbelül 3,5 milliárd éves sztromatolitok kövületei északra körülbelül 1000 km-re találhatók, a Pilbara régióban, Marble Bar közelében. Ezekre a kőzetekre nézve, belegondolva, hogy a Föld is „csak” 4,5 milliárd éves, elképesztőnek tűnik, hogy szinte az idők hajnalára tekinthetünk vissza, és láthatjuk, milyen volt az élet, miközben a kontinensek alakultak. A növények, a dinoszauruszok és az emberek létezése előtt.
A Thetis-tó alig több mint 2 méter mély, sótartalma azonban duplája a tengeri víznek. Körülbelül 4800 évvel ezelőtt szigetelődött el, amikor a tengerszint az utolsó nagy jégkorszak alatt visszaesett. A partszakaszok visszahúzódtak, a parti dűnék pedig befogták a vizet a szárazföldre, létrehozva a tavat. Az itteni a köves oxigénadók a becslések szerint körülbelül 3500 éve nőnek.
A tó felett egy fém járda húzódik, így ezen végigsétálva megnézheted az alattad elterülő sztromatolitokat. A tavat megkerülő 1,5 km-es séta során is láthatod őket, igaz, az elérhető távolságban lévők közül sajnos sokat megrongáltak már.
A sztromatolitok unokatestvérei
Van egy másik tagja a sztromatolit családnak, amely jelen van ezen a partszakaszon. Mintegy egymilliárd évvel ezelőtti evolúciós folyamat lassú indult el, amelynek során a rétegzett sztromatolitok eltűntek, amikor újabb variáció alakult ki. Ezek fiatalabb unokatestvéreik voltak: a trombolitok.
A trombolit ugyanabból a szóból származik, mint a trombózis, ami „alvadékot” jelent. A trombolitok lerakódásokként jelentek meg, míg a sztromatolitok rétegzettek. A néhai dr. Linda Moore, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatója szerint a sztromatolitok hanyatlásnak indultak, amikor a fejlettebb tengeri élet robbanásszerűen beindult.
Ennek ökoszisztémája kihívást jelentett számukra, mivel a ragadozó amőba és a foraminiferának nevezett más egysejtű organizmusok ujjszerű kiterjesztéseikkel sztromatolitokat emésztettek fel, így azok finom, rétegzett szerkezeteikből csomókká változtak. A túléléshez a sztromatolitoknak erősen sós vízre volt szükségük, amely korlátozta a többi versengő tengeri életet, a trombolitok pedig alkalmazkodtak.
Túléltek és boldogultak a tengertől eltérő környezetben, alvadt textúrájuk otthont adott, ahol az apró fauna együtt élhetett. A lenyűgöző ősi ősi eredetű Clifton-tó trombolitjainak ezért szintén jelentősek, bár a sztromatolitokhoz képest meglehetősen fiatalok: becslése szerint mindössze 2000 évesek.