Kevés ember van abban a kivételezett helyzetben, hogy munkája része más filmsztárokkal csókolózni, az alábbi kollégák azonban elmondhatják magukról, hogy igencsak élvezettel vetették bele magukat a romantikus jelenetbe.
1/10 Ryan Gosling és Rachel McAdams
A Szerelmünk lapjaiban váltott csók az esőben beírta magát a filmtörténelem legromantikusabb jelenetei közé, ami azért is érdekes, mert a forgatás alatt a két főszereplő ki nem állhatta egymást. Ryan és Rachel között rendszeresek voltak a konfliktusok, de úgy látszik, a csók mindent megváltoztatott, mert végül összejöttek és három évig alkottak egy párt.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik!
2/10 Eva Mendes és Ryan Gosling
Úgy látszik, Ryan szereti elcsábítani partnernőit, hiszen a már említett Rachel McAdams előtt Sandra Bullock-kal is a közös munka alatt jött össze. 2011-ben a Túl a fenyvesen című film forgatása közben lángolt fel a szerelem a színész és a latin szépség között, ami szerencsére azóta is tart és már két kislányuk is van.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik!
VIDEO A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek