Célpont
Amikor már kínomban nem tudtam mit kitalálni, áthívtam anyámat, hogy nyugtassa meg a csajt. Anya éppen kedvesen magyarázott neki arról, hogy az erőszak sosem megoldás, mikor a csaj nekiment. Az utolsó pillanatban el tudtam lökni, mielőtt anyámhoz ért volna, de akkor azonnal közöltem vele, hogy itt végeztünk. Kidobáltam a cuccait az ablakon és kiléptem ebből a rémálomból.
Izoláció
A volt barátnőm tündéri, kedves teremtésnek tűnt és évek teltek el, mire rájöttem, hogy abúzusban élek. Az ő módszere a szisztematikus izoláció volt, amit olyan fokozatosan vitt végbe, hogy csak akkor jöttem rá, amikor már majdnem késő volt. Elszigetelt a családomtól, a barátaimtól. Mérgezte az agyam a megjegyzéseivel, amiket – mivel rengetegszer hallottam őket – végül el is hittem.
Azt mondta, a szüleim rámtelepszenek, a volt feleségem nevet rajtam, a lányom utál engem és a barátam csak hátráltatnak az életben. Rávett, hogy adjam el a házam, hagyjam ott a munkahelyem és költözzünk ki Angliába egy kis faluba, annak is a szélére, ahol madár sem jár. Három évig éltünk így, teljesen belebetegedtem ebbe az unalmas, félnomád életbe. Borzasztó nehéz volt kiszakadnom a kapcsolatból és utána gyakorlatilag mindent újra kellett építenem. A családi, baráti kapcsolataimat és a munkámat is. Olvass még a témában
„Mire kiszálltunk a liftből, megtudtam, hogy megcsalnak” – Furcsa találkozások, amiknek meg kellett történniük
Az „érzelmi másnaposság” sokkal gyakoribb, mint gondolnád – így lábalj ki belőle
Ezt hozza 2026. szeptember 21. a numerológia szerint: stabilitás és biztonság
Az Igazság kártyája: ezt üzeni az októberi Tarot a Mérleg energiák mellé
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






