Pszichológusok szerint így győzheted le a féltékenységet

Pszichológusok szerint így győzheted le a féltékenységet

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Pszichológusok szerint így győzheted le a féltékenységet

Nem újkeletű dolog a féltékenység, ritkán találunk olyan párt, akiknél még ne ütötte volna fel a fejét. Szakértőt hívtunk segítségül, hogy segítsen nekünk: hogyan lehet jobban kezelni az ilyen helyzeteket.

Román Boglárka szexuálpszichológus, pár-, és családterapeuta évek óta foglalkozik a féltékenység témakörével, hiszen nem egy kliens érkezik hozzá ezzel a problémával. És bár sok vitát generálhat a féltékenység, azt mondja, ez tulajdonképpen csak egy tünet, tehát minden ilyen esteben érdemes mélyebbre menni, hogy megtudjuk, mire is akarja felhívni a figyelmünket egy ilyen helyzet.

„A féltékenységre tekinthetünk egyfajta jelzőelemként egy érzelmi szempontból instabil helyzetre, mely az érzelmi kapcsolat sérülését mutatja meg . A féltékenység olyan, mint a só, kismértékben fűszerez, nagymértékben kibírhatatlan.”

mondja boglárka.

Tehát azok alapján, amit a szakértő mond, a féltékenység kis mértékben, mint tükör is funkcionálhat egy párkapcsolatban: segítségével megfogalmazhatjuk vágyainkat, hiányainkat a kapcsolatban. Nagyobb mértékben azonban mérgezővé válhat.

„Ha szélsőséges viselkedési mintázatok jelennek meg, például élhetetlenné válnak a mindennapok, úgy érezzük beszűkültünk, a konfliktushelyzetek szaporodnak, elrugaszkodunk a valóságtól, megjelenik a depresszió, a szorongás vagy a pánik, alvás-, evészavar, dühkitörések, indulatszabályozási nehézségek lépnek fel szükséges szakemberhez fordulni és lépéseket tenni a változás érdekében.” 

Ha azonban úgy érezzük, nincs még szükségünk pszichológusra, mert a tünetek nem súlyosak és otthon, mi magunk szeretnénk megoldani, kezelni ezt a helyzetet, van pár trükk a szakértő tarsolyában, amit érdemes megpróbálnunk érte. 

A türelem – a mi esetünkben a rózsa helyett – nyugalmat teremt

Bizony sokszor érezhetjük, ha hirtelen, indulatból válaszolunk a másiknak, meggondolatlanul viselkedünk és olyanokat is mondunk, amelyeket nem is gondolunk komolyan – kirobbantva ezzel egy még nagyobb veszekedést. Szerencsére ez kezelhető, a szakértő ehhez a deszenzitizáció módszerét javasolja alkalmazni.

„A folyamat több lépést is tartalmaz. Először is készítsünk egy listát azokról a dolgokról, amelyek féltékenységet okoznak, és rangsoroljuk őket a kiváltott féltékenység mértékének megfelelően. Ezt most picit tegyük félre és dolgozzunk azon, hogyan tudjuk ellazítani testünk különböző pontjait.

Fókuszáljunk a légzésünkre és próbáljunk meg relaxálni. Végül hozzuk vissza a listát és gyakoroljuk a nyugalmi reakciót, egyidőben azzal, hogy elképzeljük a listánkon szereplő különböző elemeket. Először képzeljük el a felsorolás legalján található elemet, amelyik a legkevésbé vált ki féltékenységet.”- magyarázza a pszichológus.

Ha nyugalomban tudunk maradni az elem elképzelésekor, tovább léphetünk a következőre. Ha nem maradunk nyugodtak, térjünk vissza a relaxációs gyakorlatokhoz, majd próbáljuk újra. Így fokozatosan megtanulhatjuk, hogyan szembesüljünk a féltékenységet előidéző ​​kiváltó elemekkel, az érzésünkre figyeljünk, egyben gyakoroljuk nyugalmunk megőrzését.

Deszenzitizáció a féltékenység ellen
Pekic/istockphoto.com

Bízzunk a saját megérzéseinkben

Ha úgy érezzük, valami nem stimmel, ne várjunk addig, amíg nagyobb lesz a baj. Próbáljunk meg kommunikálni a másik féllel.

„Igyekezzünk először önmagunknak megfogalmazni a meglátásainkat, érzéseinket, majd próbáljuk meg ezt lekommunikálni a partner felé is.”– magyarázza Boglárka. „Ne vádaskodjunk, a partnernek is a mi oldalunkat adjuk inkább át.” És hozzátesz pár példamondatot, amelyek segítségünkre lehetnek a kommunikációban.

Például: „Tegnap este a kanapén mellettem ültél és láttam, hogy egy másik nőnek írsz.” vagy „Kérlek, beszélgess velem, szeretném látni, és érteni, hogy jogos-e az aggodalmam.”  Ne támadjuk le a másikat, csak próbáljunk meg beszélgetést kezdeményezni a helyzetről.

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»