🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/9 Kenneth Freeman
A férfi a kilencvenes években került a hírekbe azzal, hogy lányát, Vickyt molesztálta és annak ellenére, hogy az abúzusról rendszeresen osztott meg videókat online, a kislánynak hosszú éveken keresztül kellett mindezt elviselnie. Igaz, hogy akkoriban még jóval kevesebb internet felhasználó volt, mégis kétségbeejtő, hogy a több ezer „néző” közül senkinek nem jutott eszébe jelenteni a történteket. A híres Vicky-videók a mai napig keringenek a dark weben.
Egy utca kamera felvételén megy el egymás mellett egy nő és egy férfi egy kislánnyal. Mintha még köszönnének is egymásnak, majd amikor elhaladnak egymás mellett, a nő kezéből kicsúszik a szatyra, amiből – látszólag – vér ömlik ki, illetve egy kéz, amit gyorsan felvesz a földről, miközben ijedten nézeget hátra, hogy a férfi látta-e.
A bányát évekkel ezelőtt bezárták és egy youtuber úgy döntött, meglátogatja. A sötét, nedves, földalatti alagutak eleve kísértetiesek, de a felvételen látszik, ahogy az egyik lánc elkezd kilengeni. Úgy, hogy nincs huzat és a mellette levő láncok teljesen mozdulatlanok. A férfi itt úgy dönt, nem merészkedik tovább, bár bizonyára lesznek olyanok, akik a videó láttán meglátogatják a Horton bányát.