Pedig pontosan ez lenne a lényeg
Én nem szeretnék a párkapcsolatomban projektmenedzser lenni. Nem akarok úgy élni, hogy a másik felnőtt ember feladatait én tartsam észben, és amikor valami nem történik meg, én legyek az, aki emlékezteti. Nem szeretnék olyan mondatokat mondani, hogy „megkértelek, hogy…”, „ne felejtsd el…”, „ezt is nekem kellett észben tartanom…”.
Mert egy idő után ez már nem partnerségnek érződik. Inkább egy nagyon furcsa munkahelynek, ahol az egyik kolléga folyamatosan kiosztja a feladatokat, a másik pedig időnként megkérdezi, hogy „mi a dolgom?”.
És persze ebben mi, nők is benne vagyunk. Sokunkat úgy neveltek, hogy vegyük észre, mire van szükség. Legyen rend, legyen étel, legyen tiszta ruha, legyen mindenki felkészülve. A férfiaknak pedig sokszor elég volt azt megtanulniuk, hogy ha valaki megkéri őket valamire, akkor azt csinálják meg. Olvass még a témában
Nem szeretném, hogy a szüleim ott legyenek az esküvőmön – pedig nem is vagyunk rosszban
Ezt hozza 2026. október 7. a numerológia szerint: lelki gyógyulás
„Vasárnap reggel 7-kor a telefonban üvöltött velem” – Elviselhetetlen főnökök
Az anyai sikerem valódi jele: amikor a lányomnak már nem lesz rám szüksége

Csakhogy egy család nem egy hotel. És a párunk nem a recepciós.
A háztartás pedig nem attól lesz közös, hogy mindketten csinálunk benne dolgokat. Attól lesz közös, hogy mindketten felelősek vagyunk azért, hogy működjön.
Én nem akarok a férjem főnöke lenni. Nem akarom ellenőrizni, hogy elvégezte-e a feladatát, és nem szeretnék azért dicséretet sem kapni, mert sikerült mindent fejben tartanom. Azt szeretném, hogy mindketten észrevegyük, ha valamit meg kell csinálni. Mert végső soron nem az a kérdés, hogy ki porszívózik. Hanem az, hogy ki érzi úgy, hogy neki kell figyelnie arra, hogy egyáltalán szükség van a porszívózásra.
És amíg ez mindig ugyanaz az ember, addig hiába van két ember a háztartásban, fejben valójában még mindig csak egy dolgozik.
Következő cikkünk5 csillagjegy, akiknek a vonzereje és a kisugárzása a többszörösére nő ősszelAz ősz nemcsak a természetet változtatja meg, hanem egyesek kisugárzását is egészen új szintre emelheti. Az asztrológia szerint öt csillagjegy különösen vonzóvá, magabiztossá és ellenállhatatlanná válhat ebben az időszakban. Az Oroszlán nyáron a rivaldafényben érzi otthon magát, de kora ősszel valami más kezd dolgozni benne. A…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






