Capitaly és Monopoly
A jó öreg Capitaly sohasem megy ki a divatból. Az üzleti életről, vásárlásról és építkezésről szóló játék egyszerre szórakoztatja az egész családot, miközben akár komoly játékpénz-adósságokat is fel lehet halmozni.
Nekiállni csak akkor érdemes, ha tudjuk, hogy van időn végig is játszani, mivel egy – egy menet akár 5-6 óráig is eltarthat.
Activity
Az Activity már több kiadást is megélt, ráadásul mind változott egy kicsit az előzőhöz képest. Ennek köszönhetően a klasszikus mellett a gyerek, a felnőtt vagy éppen a profiknak szóló kiadását is megtalálhatjuk. Népszerűsége nem véletlen, hiszen a rajzolással, beszéddel és mutogatással fűszerezett játékmenet közben szinte garantált a nevetésből adódó hasgörcs, és a napok multán is emlegetett vicces firkák és mozdulatok emléke.A társasjáték sokak számára gyerekes elfoglaltság, pedig az egész család számára élményt jelenthet, kortól függetlenül. Ráadásul ilyenkor együtt vagyunk, beszélgetünk, nevetünk, nem pedig a tévét bámulva kuporgunk a kanapén.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






