Elkészítés:
3 tojást keményre főzünk. A megtisztított főtt tojást felkarikázzuk. A legszebb tojáskarikákat félretesszük a fasírt torta tetejére. A többi részt apróra vágjuk.
A darált húst sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk az előzőleg vízbe áztatott, majd kicsavart zsemlét, és az apróra vágott tojást. A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, a húshoz keverjük a tojással együtt. Egy kis szerecsendióval is ízesíthetjük. 2-3 evőkanál zsemlemorzsával tesszük megfelelő állagúvá a masszát.
Egy 16 cm-es kapcsos tortaformát sütőpapírral kibélelünk. A sütőpapírt jól összegyűrjük, majd szépen kisimítva a tortaforma alját és peremét is beborítjuk vele. Így tökéletes lesz a forma bélelése. Olvass még a témában
Wellness, selfcare, énidő: tényleg pihentetnek, vagy nőként még ezt is produktívan kell csináljuk?
Ilyen színeket viselnek a gazdagok? Ez a 4+1 árnyalat vonzza a legjobban a pénzt és a sikert
Tökéletes egyensúly vagy váratlan flört? Ezt tartogatja a Mérleg hava a szerelmi életedben
Ezt hozza 2026. szeptember 29. a numerológia szerint: kreativitás és önkifejezés
A húsmasszát a bélelt formába simítjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük.
Közben a szokott módon krumplipürét készítünk.
A félig sült fasírt tortát a sütőből kivesszük, a krumplipürét szépen, egyenletesen rásimítjuk.
Tetejére keresztben ráterítünk 2 szelet bacont, majd rásorakoztatjuk a tojás karikákat. 1 szelet ementáli sajtot apróra csipkedünk, és a tortára szórjuk. Kb. 20 percre még visszatesszük a sütőbe, és készre sütjük.
Ha megsült a mennyei fasírt torta, tányérra tesszük, és salátával díszítve tálaljuk. Szeletelés előtt 20-25 percig pihentessük.
Melegen és hidegen is nagyon finom.
Roppant laktató fogás.
Következő cikkünkHogyan teszi tönkre a mozgásszegény életmód a gyerekeket?A mai gyerekek közül nagyon sokan szinte egész nap ülnek. A fárasztó iskolai délelőttök után otthon a leckeírás, majd tévénézés és számítógépezés következik. Kevés örömet okozó, aktív, feszültséglevezető mozgás van az életükben, és ennek egészségkárosító szerepe a felnőttkorukra is kihat. Amikor a mostani nagyszülők gyerekek…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






