Fáraszt a téli időszámítás? Könnyebben elviselheted a következő módszerekkel

Fáraszt a téli időszámítás? Könnyebben elviselheted a következő módszerekkel

Címlap / Életmód / Egészség / Fáraszt a téli időszámítás? Könnyebben elviselheted a következő módszerekkel

Ha már választani kell, a téli időszámításra talán egy kicsit könnyebb áttérni, mint a nyárira – legalább is eleinte, amikor plusz egy óránk van aludni éjszaka. A java viszont csak ezután jön: amikor munkaidő végén már megy le a nap, sötétben baktatsz haza, és olyan érzésed van, mintha rögtön éjszaka lenne. Az ember ilyenkor letörtebb, fáradtabb, hiszen kevesebb napfény éri. Az alábbi öt tippel könnyebb átszokni a változásokra.

Aludj el egy kicsit később!

Az ilyen átállítgatások általában két okból esnek rosszul az ember szervezetének: azért, mert kevesebb napfényt kap a szervezet este vagy reggel, meg azért, mert a jól bejáratott alvási rutin felborul.

Utóbbit lehet segíteni azzal, hogy nagyjából negyed órával későbbre tolod a lefekvési idődet, és fokozatosan felmehetsz akár egy órára is, ha úgy kényelmes.

A lényeg az, hogy ne legyen akkora váltás a két időszak között, hiszen az egy órát már a szervezeted is rendesen megérzi.

Ez a gyerekek számára különösen fontos lehet, az ő testük még érzékenyebb az ilyen átállásokra, mint a felnőtteké. A tavaszi időszámításnál pedig ugyanezt tedd majd, csak fordítva: negyed órával kezdj el korábban lefeküdni.

Használd ki a természetes fényt!

Mivel délután sokkal kevesebb természetes fényhez jut a tested, mint máskor, ezért igyekezz kihasználni a reggeli és délelőtti időszakot.

Ha eddig inkább este edzettél, most menj el reggel, fuss a szabadban, vagy sétálj egy nagyot minden nap munka előtt, vagy odafelé.

Ha teheted, ebédszünetben is menj ki a szabadba legalább egy kicsit. Próbáld meg visszapótolni azt az elveszett napfényt, amit az óraátállítás jelent a szervezetednek.

Egyél korábban reggelit!

A szervezeted azt is megérzi, hogy nem akkor kapja meg a szükséges tápanyagokat, amikor hozzászokott, hanem legalább egy órával később.

Ha teheted, felkelés után azonnal reggelizz, hogy minimalizáld a különbséget!

Lehet, hogy az az egy óra nem tűnik soknak, de a nap legfontosabb étkezésénél igenis számíthat abban, hogy mennyi energiát kap a szervezeted, és milyen gyorsan töltöd fel a kimerült energiaraktáraidat.

Ne ess bele a koffein csapdájába!

Mivel ilyenkor az ember általában fáradtabb és nyűgösebb, mi sem természetes, hogy a kávé vagy a tea (ne adj isten az energiaital) után nyúlunk, és többet fogyasztunk belőle, mint egyébként szoktunk.

Csakhogy ez nem segít sokat, sőt, még inkább felborítja a szervezet természetes biológiai ritmusát, aminek rövid és hosszú távon is az lesz a következménye, hogy még fáradtabb és még nyűgösebb leszel.

Adj időt a testednek, hogy átálljon az új időszámításra, és ne próbáld segíteni plusz koffeinnel!

Csinálj magadnak nyugtató éjszakai rutint!

A stressz, a szorongás és a túl sok képernyőnézéssel töltött idő a fő oka annak, hogy a legtöbben rosszul alszunk.

Ezt a legjobban azzal tudod kiküszöbölni, ha kialakítasz magadnak egy könnyed, nyugtató esti rutint, ami mindenképpen álljon abból is, hogy lefekvés előtt nem nézel már rá a telefonodra, a laptopodra, és a tévénézést is hanyagolod.

Bármi segíthet, ami megnyugtat, és előkészít az alváshoz – egy idő után pedig már maga a rutin jelenti majd azt, hogy a szervezeted magától érzékeli, itt az alvásidő, és elkezd előkészülni rá.

Ez az egyik leghatásosabb módja annak, hogy jól aludj, és energikus legyél akkor is, ha a munkából már hidegben és sötétben érsz haza.

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!