Címlap / Otthon / 5 évvel ezelőtt készítettem egy álomtáblát – Elmondom, mi teljesült róla / 2. oldal

5 évvel ezelőtt készítettem egy álomtáblát – Elmondom, mi teljesült róla

Bevallom, teljesen elfelejtettem, hogy elkészítettem ezt a táblát, egészen a költözésemig. Az első, és egyben legnagyobb „győzelem” az volt számomra, hogy megismertem valakit, aki végre egyáltalán nem hasonlít az exeimre. Valakit, akivel végre tervezhetek, és nem kell amiatt aggódnom, vajon mikor lép félre a szokásos szombat esti buliban (a partizás ugyanis az exeim életében betonbiztos program volt), vagy mikor érzi úgy, hogy elég volt, és szabadságra vágyik. Ha csak ez az egy dolog teljesül a 2015-ös álmaim közül, már elégedett lettem volna. De a lista itt még nem ért véget.

Mit árul el rólad a neved kezdőbetűje? – numerológiai kalauz

Még az azt követő évben eljutottam életem első vidámparkjába (ahol egy életre szóló félelmet sikerült kialakítanom a hullámvasutakkal szemben), kaptam ajándékba fesztiváljegyet, és végre lett egy kutyám is, akit egy állatmenhelyen láttunk meg, és nem tudtuk otthagyni. Képes voltam végre karriert váltani, hogy ne egy irodában végezzek adminisztrációs munkákat, és ez szerencsére az anyagi helyzetemen is segített. Lett is új telefonom!

Olvass még a témában

Persze megannyi dolog szerepelt a listámon, ami nem vált valóra azóta: nem jártam Londonban és Párizsban (még, utóbbi ugyanis idén nyárra van tervezve), nem vettem autót (nem is nyertem sajnos), és azt a parfümöt sem kaptam meg, amire akkor úgy vágytam (bár azóta ki is szerettem belőle). 

Azt gondolom, nem az álomtábla váltotta valóra a céljaimat, de jó érzés volt látni, hogy a terveimnek egy jelentős része végül teljesült. Ehhez kellett az, hogy végre kimondjam magamnak hangosan, mit szeretnék, és mi az, amivel elégedetlen vagyok, mert ha ezt nem tudom, valószínűleg soha nem is lépek tovább.

Az álomtáblámat azért elteszem, hogy emlékeztessen arra, miben szenvedett hiányt régen az életem, ha néha egy kicsit magától értetődőnek vennék bizonyos dolgokat. Ha pedig te is úgy érzed, hogy több mindenre vágysz, mint amid most van, készíts egy álomtáblát, és tedd meg az első lépést ezek irányába!

🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy idegen a repülőn felismerte a nagymamámat egy régi fotóról
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.