Csakhogy még ezzel sem mész sokra, legalábbis a szakértők szerint: még évek múlva is hatással lehet a termékenységedre az, ha sokat cigarettáztál régen. Ugyanezek a következmények megjelennek, mint a dohányzó nőknél, csak egy kicsit enyhébben, vagyis múlik azért a dohányzás hatása, de nem elég gyorsan. A cigaretta ráadásul a petetermelésedet is visszafogja, így extrán káros a termékenységedre. A szaporodórendszerünk mindennel kapcsolatba kerül, amit megeszünk, megiszunk és belélegzünk, így tényleg érdemes meggondolni a dohányzást, ha egyszer gyereket szeretnél.
A marihuánával valószínűleg ugyanez a helyzet, sőt, akár még rosszabb is lehet, de a szakértők kitérnek rá, hogy ezzel kapcsolatban meg aztán tényleg nincs elegendő kutatás. Viszont egy füves cigi még extrakáros és mérgező anyagokhoz is juttatja a szervezetedet, így valószínűleg jobb nem lesz a hatása, inkább csak rosszabb, már ha a női termékenységet nézzük.
Persze azt érdemes megjegyezni, hogy a dohányzás káros hatásának mértéke egyénenként változhat, és az biztos, hogy ha abbahagyod a dohányzást, azzal mindenképpen javítasz a helyzeten, még akkor is, ha hosszú távon is vannak következményei a függőségnek. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy aki rendszeresen dohányzik, az gyerekvállalás előtt minél korábban tegye le a cigit, mert így növelheti a legjobban az esélyeit a teherbeesésre, valamint az egészséges magzat kifejlődésére. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 2. a numerológia szerint: rend és megbízhatóság
„Még a kórházi ágyban feküdtem, mikor megkérdezte, mikor jön a második gyerek” – Anyák mesélnek a legdurvább elvárásokról
Mantrák októberre: ez a neked szóló megerősítés a Mérleg szezonban
„Jobbnak láttam, ha nem velem nő fel” – Miért mondtál le a gyerekedről?
Kép forrása: pexels.com
Következő cikkünk5 apró csoda, ami azután történik, hogy elkezded igazán élni az életedA komfortzónánkon belül kényelmes az élet, hiszen nem kell számunkra ijesztő helyzetekbe kerülnünk, sem pedig azt tennünk, ami talán kellemetlen lenne. De mi történne, ha átlépnéd ezt a határt, és elkezdenél igazán élni? Az alábbi 5 csodálatos dolog! Szinte mindenki elkövet egy hatalmas hibát az életében: azt, hogy a rövidtávú…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






