Nem minden kapcsolati probléma olyan nyilvánvaló, mint amilyen pl. a félrelépés. Akadnak olyanok is, amik alattomos módon meglapulnak a mélyben, és gyakorlatilag tudat alatt mérgezik a szerelmet. Amikor pedig végre felszínre bukkannak, sokszor már nincs visszaút. De melyek ezek az a leggyakoribb elfojtások?
Ellentétes életcélok
Mindenkinek vannak olyan ismerősei, akik sok-sok év után, mondhatni, egy fél életet együtt töltve szakítottak. Vajon mi állhat ennek a hátterében? Gyakran az ellentétes célok, amiket maguk a felek sem ismernek fel, legalábbis nem akarnak bevallani maguknak. A probléma nem feltűnő, legalábbis nem képezi a mindennapok részét vita formájában – egy darabig.
Aztán idővel óhatatlanul felmerülnek a gondok, és ha nem sikerül rájuk megoldást találni, tehát az egyik fél nem enged az elképzeléseiből, akkor jön a szakítás. Eléggé patthelyzetről beszélünk, hiszen, ha valamire „rá kell venned” a szerelmedet, ellenkező esetben nem tudod vele elképzelni a folytatás, akkor így se, úgyse lesz teljes az örömöd. Ő sem tud maradéktalanul boldog lenni egy ilyen helyzetben, ha nem most, akkor később jó eséllyel rossz érzései lesznek ezzel kapcsolatosan.
A kérdés az, milyen mértékben: annyira, hogy szakítani fogtok, vagy „csak” annyira, hogy örökre magában hordozza a kételyt? Az ellentétes célokra tökéletes példa, ha egyikőtök szeretne családot, másikótok nem, egyikőtök saját házat akar, akár hitel felvétele mellett is, másikótok nem szeretné röghöz kötni magát, és anyagilag instabillá válni. Egy darabig el tudjátok odázni e problémák kivesézését, egészen addig, amígnem válik égető kérdéssé a döntés, pl. nem jutsz el abba az életkorba, hogy a gyerekvállalásról véglegesen döntenetek kell.
Sokan a végletekig kitartanak, abban bízva, hogy a partner idővel meggondolja magát, de erre meglehetősen rossz ötlet alapozni.
Persze, nem állítjuk, hogy sosem történhet meg a csoda, avagy a másik igényeihez való idomulás, pl. egy olyan férfinak is megjöhet idővel a kedve a családalapításhoz, aki korábban ki nem állhatta a gyerekeket. Pontosan ez az oka annak, amiért az ellentétes életcélok valódi észrevétlen elfojtások: titokban végig reménykedünk, hogy „velünk minden más lesz”. Aztán, amikor eljön a döntés időpontja, szembesülünk a tényekkel, és kiderül, érdemes volt-e sok-sok évet várni, avagy sem.
Háttérbe szorított vágyak
Bár a vágyakról – különösen, ha párkapcsolatról beszélünk – szinte mindenkinek a szexuális élet jut eszébe, messze nem csak erről lehet szó. Tény, hogy a szex iszonyúan fontos része a kapcsolatoknak, és bizony ezen a téren is igazán őszintének kell lennetek egymással. Ha nem egyeznek az igényeitek, a vágyaitok a hálóban, akkor az is vezethet az elváláshoz, hiszen előbb-utóbb másnál keresitek majd azt, amit otthon nem kaptok meg. Ha eddig nem juttok el, akkor pedig megromlik annyira a kapcsolatotok, hogy ugyancsak a szakítás lesz számotokra kézenfekvő. De milyen háttérbe szorított vágyakról lehet még szó? Természetesen mindenféle elképzelésről, tervről, amiről lemondtok a kapcsolatotok érdekében.
Tipikus példa erre a család kontra karrier kérdése. Hazánkban egyáltalán nem divat, hogy a férfi marad otthon a gyermekkel, így aztán rendszeresen a nők azok, akik – ha nem is örökre, de – ideiglenesen lemondanak saját maguk, karrierjük kiteljesítéséről. Ha nem sikerül visszailleszkedni a piacra, esetleg akkora a törés, az áldozat az anyaság oltárán, hogy az szörnyen megviseli a női felet, ráadásul mindettől sikertelennek érzi magát, akkor az óhatatlanul hatással lesz a kapcsolatra is.
Természetesen szó sincs arról, hogy egy anya ne szeretné a gyermekét csak azért, mert fontos a karrierje, vagy, hogy kifejezetten megbánta volna a családalapítást, de sokan érzik azt, hogy rosszkor lettek várandósak, és emiatt sok mindenről lemaradtak – vagy éppen túl későn alapítottak családot, és inkább a karrierjükre koncentráltak, ami miatt másfajta hátrányokkal kell szembenézniük. Aligha van erre a problémára tökéletes megoldó képlet, minden lehetőségnek megvan a maga árnyoldala, és persze előnye is.
A kérdés a párkapcsolatokat illetően az, mennyire vagytok megértőek, támogatóak egymással. Mert bizony, ha te nem tudod megvalósítani a terveidet azért, mert a szerelmed nem támogat, az garantáltan alapjaiban mérgezi a kapcsolatotokat.
Természetesen ez fordítva is igaz sőt, a legtöbb férfinak legbelül még inkább égető probléma, hogy anyagilag biztosítani tudja családjának életét. E nélkül egyszerűen nem érzik magukat kellően férfiasnak. Persze ez csak egy rossz, beidegződött sztereotípia, de a mostani generációkat igenis bántja.
Végzetes elhidegülés
Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, ezt kár is lenne szépíteni. Egyes szerelmeket jobban fűszereznek a mélypontok, mint más viszonyokat, de ez nem jelenti azt, hogy ezekben a kapcsolatokban a felek ne szeretnék egymást, ne együtt képzelnék el a jövőjüket. Azonban amire mindenkinek nagyon kell figyelnie, az az elhidegülés, ami a viták gyakoriságától függetlenül, bármelyik kapcsolatban előfordulhat. Nem arról van szó, hogy néha ne kívánhatnátok a hátatok közepére a másikat, hogy soha ne lehessen konfliktusotok – akár komolyabb. Hanem arról, hogy eljöhet egy pont, ahonnan már nem fogtok tudni visszatáncolni.
Ez a pont – a tévhitekkel ellentétben – nem maga a megcsalás, vagy egy harmadik fél iránti fellángolás, mert az általában csak egy tünete annak, hogy valami otthon már nagyon régen elromlott, és egyáltalán nem foglalkoztatok vele. Egyesek éppen a félrelépés után tudják új alapokra helyezni a kapcsolatukat, ám nem azért, mert annyira könnyen megbocsátanak, hanem mert éppen ez döbbenti rá őket, mennyire elhidegültek egymástól, és végre ideje lenne nyíltan kommunikálni, mindent átbeszélni, kompromisszumokat kötni. Nem kell, hogy ti is idáig jussatok! Ám akár a megcsalásról, akár a totális elhidegülésről beszélünk, a párkapcsolati problémák megelőzéséért nagyon sokat kell tennetek.
A legrosszabb, hogy természetesnek veszitek a másik jelenlétét. Nem az! Ugyanígy nem alapvető, hogy mindig minden rendben lesz, hogy nem lesz semmilyen nehézségetek, vagy, hogy örökre egészségesek és boldogok maradtok.
Mindkettőtöknek figyelnie kell a másik apró rezgéseire, mert – ha jól ismeritek egymást – gond nélkül észreveszitek, amikor csak kicsit megváltoztok. Más a hangsúly, a témakör, a megjelenés, a hobbi, a nyitottságot felváltja a zárkózottság, a régi szokásokat újak szorítják háttérbe. Ezek mind arra utalnak, hogy valami miatt másként működtök, és ezt a többség észre is szokta venni.
A probléma abból adódik, ha ezeket a jeleket nem figyelitek tudatosan, elfojtjátok őket, azt gondoljátok róla, hogy a másiknak csak rossz kedve, időszaka van, és kész. Bár nagyon ritkán előfordul, hogy a gondok maguktól megoldódnak, pl. elmúlik a fellángolás a nélkül, hogy „bármi” történt volna, ez azért nem túl gyakori, és nem is ennyire egyszerű. Eleve miért keltette fel valaki annyira az érdeklődősét, hogy megváltozott a viselkedése, az otthoni hozzáállása? A megoldás az, hogy igenis foglalkoztok az intő jelekkel, és nem legyintetek rá, ha a másik azt mondja, „semmi baja”. Ha azt érzed, hogy gond van, és valami megváltozott, akkor így is van. Ne várj a megoldás keresésével, a háttér megismerésével!