Ha te is úgy érzed, hogy csökkentened kellene az egészségtelen ételek fogyasztását, akkor érdemes betartanod az alábbi praktikákat. Nem csak az számít ugyanis, hogy mennyi tápláló finomságot fogyasztasz, az is sokat nyom a latban, ezek mellé mennyi, az egészségedre káros étel kerül a tányérodra.
4/4 Inkább később edd meg, mint előbb
Természetesen nem azt mondjuk, hogy éheztesd ki magad, hiszen annak semmilyen jótékony egészségügyi vonzata nem lesz. Azonban szintén működő praktika, ha későbbre halasztod az adott finomság elfogyasztását. Ez azt jelenti, hogy amikor megkívánsz valamit, amit szerinted nem lenne helyes megenned, akkor döntsd el fejben, hogy csak később fogod megbontani a csomagot, vagy máskor veszed meg a boltban. Helyette válassz valamit, ami sokkal egészségesebb, és jobbat tesz a szervezetednek!
Nem túl szerencsés ötlet, hogy nem eszel semmit, mikor megkívántál pl. egy zacskó chipset, hiszen ennek úgyis az a vége, hogy farkaséhes leszel, és befalod a chipset, meg minden mást, amit találsz. A praktika lényege az, hogy helyettesítsd az egészségtelen fogást valamivel, amivel jól tudsz lakni, és amitől nem lesz bűntudatod.
Ha eltelik 1-2 óra, és még mindig őrülten kívánod azt a fránya chipset, hát egyél belőle egy keveset! De nagyon jó esély van rá, hogy addigra elmúlik az éhségérzeted, a korábban fogyasztott étel kellően eltelített, feltöltötte a raktáraidat, és még az egészségtelen nassolást is elkerülted, szóval jól fogod érezni magadat – ezt pedig nem is akarod majd elrontani!
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!