8 érdekesség az ikrekről, amit sokan nem tudnak

8 érdekesség az ikrekről, amit sokan nem tudnak

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 8 érdekesség az ikrekről, amit sokan nem tudnak

Egy baba érkezése mindig öröm a családban – hát még kettőé! A hírek ráadásul tele vannak ennél többszörös örömhírekkel, hiszen előfordul, hogy egyszerre három, négy vagy akár öt csemete lát napvilágot. Lássunk néhány érdekességet róluk!

Női ágon öröklődik

Gyakran hangoztatott feltételezés, hogy a felmenők között előforduló ikerszülések növelik a sokszoros gyermekáldás esélyét.

Ez azonban csak női ágon állja meg a helyét: az iker pasik általában egy babának örülhetnek egyszerre, ha a párjuknak nincs ikertestvére.

Ennek magyarázata, hogy az iker nők hajlamosabbak egyszerre több petesejt érlelésére.

Nem feltétlenül genetika

Az egypetéjű ikerpárok úgy jönnek létre az anyaméhben, hogy a megtermékenyített petesejt kettéhasad, és külön fejlődik tovább.

Ehhez nem az a fajta hajlam szükséges, amit az előbb említettünk – tehát egyszerre legalább két érett petesejt jelenléte –, hanem olyan tényezők játszanak közre a jelenségben, amelyeket még nem sikerült azonosítaniuk a szakembereknek.

Más ujjlenyomat

Az egypetéjű ikrek DNS-e megegyezik, aminek alapján elvileg azonos kellene, hogy legyen a kinézetük, a szemszínük és az ujjlenyomatuk.

A természet azonban minden esetben gondoskodik valami igazán egyedi külső vonásról, ami az ikreknél az ujjlenyomatot jelenti: nincs két egyforma a világon, s ez alól ők sem jelentenek kivételt.

Eltűnhetnek

Az ikerterhességek sajnálatos velejárója, hogy az esetek 15-20%-ában egyikük „eltűnik”, azaz elhal magzati korban.

Egyelőre nem tisztázott, mi ennek az oka, ám a kockázatot növeli, hogy az anyaméhet elvileg egy baba kihordására „találták ki”.

Több csemete várása egyébként mindig nagyobb kockázattal jár. Olyan becslés is létezik, miszerint minden nyolcadik ember ikerpár tagjaként kezdi az életét.

Korábban születnek

Az ikerpárok több mint fele a 37. héten születik, ami három héttel kevesebb az ideális időtartamnál – ugyanakkor a legtöbb ország irányelvei alapján fogalmilag már nem számít koraszülésnek.

Az iker babák átlagos születési súlya 2,4 kg, míg az egyedül érkezőké 3 250 gramm.

Saját nyelvük van

Az ikerpárok kétötöde saját nyelvet fejleszt ki gyermekkorában, ami lehetővé teszi számukra a bensőséges, kívülállóknak érthetetlen kommunikációt.

Ez a verbális jelenség csupán látható és hallható megnyilvánulása annak a telepatikus, megérzéseken alapuló üzenetcserének, amit az egyszerre született testvérek között feltételeznek.

Lehet más az apjuk

Az „iker” kifejezés olyan újszülöttekre vonatkozik, akik egyszerre, egy anyától jönnek világra – ami nem zárja ki, hogy más legyen az apukájuk.

Előfordulhat, hogy egy nőnek két érett petesejtje is van egy időben, amelyek más férfi spermiumától termékenyülnek meg.

Bár azt hinnénk, hogy elképesztően ritka jelenségről van szó, valójában állítólag az ikrek 1%-a ilyen, és akár különböző bőrszínük is lehet!

Lehet más a születésnapjuk

A legtöbb ikerpár között csupán néhány perc a korkülönbség – főleg, ha császármetszéssel szabadítják ki őket az anyaméhből. Persze, ha ez pont éjfél körül történik, már önmagában is felveti az eltérő születésnap esélyét.

Ám hüvelyi szüléskor a szervezet gyakran regenerálódik néhány órát a két baba kitolása között, ami tovább növeli a sanszot. Ha ismersz ikreket, biztosan lenyűgöz, mennyire egymásra vannak hangolódva.

Cikkünkből megtudhattad: akkor is van esélyed iker porontyokra, ha a családodban még nem volt erre példa!

VIDEO Ők lesznek 2024 legszerencsésebb csillagjegyei

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!