A testünk állandó változásnak van kitéve, még 24 óra leforgása alatt is. De mégis, sokszor néhány év, akár évtized elteltével vesszük észre ezeket, hiszen azt gondoljuk, mi szerencsés kivételek vagyunk, akik nem tapasztalják meg az idő múlását. Azonban ez egy elkerülhetetlen folyamat; a tested pedig 10 évente igazán nagyot változik.
5/6 Hatvan és hetven között
Hatvan és hetven között az emberek többsége leginkább fizikai változásokat tapasztal magán, például hogy nehezebben tud mozogni, és apróbb dolgok, mozdulatok is megerőltetővé válnak.
De akad még néhány dolog, ami elkerülhetetlenül átalakul a testedben ilyenkor. Az idegek és az ízreceptorok már nem lesznek olyan erősek, mint korábban: ez pedig ahhoz vezet, hogy nehezebben érzed meg az ételek ízét, a szagokat, de még a hőmérséklet változását is.
A hangod észrevehetően megváltozik (hiszen a hangszálak gyengülnek és kiszáradnak, ráadásul lassabban mozognak), és a csontjaid is vékonyodnak – ez tehet többek között arról, hogy az idősebb emberek fokozatosan alacsonyabbá válnak. A szívedre különösen oda kell figyelned ebben a korban, mert a funkcióit már nem tudja olyan jól ellátni, mint egykor, és ez egy olyan személynél, aki korábban is tapasztalt szívproblémákat, rendkívül veszélyes lehet. Az egészséges étrend és az állandó orvosi vizsgálat nagyon fontos, és ne feledkezz meg a fizikai feladatokról sem!
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!