Eljegyzési vagy karika? Nem ugyanaz?

Eljegyzési vagy karika? Nem ugyanaz?

Címlap / Szerelem / Esküvő / Eljegyzési vagy karika? Nem ugyanaz?

Nem! Az eljegyzési és a karikagyűrűk különböznek egymástól. Mind kialakításban, mind a viselés helyét tekintve más szabályok vonatkoznak rájuk. Mindkét gyűrű különleges ékszer, hiszen az élet meghatározó pillanataihoz kapcsolódnak. A nők többre értékelik, erősebben kötődnek a szimbolikájához is. A férfiak sok esetben nem is viselik állandóan, nem tulajdonítanak nagy jelentőséget neki. Néhányan viszont kimondottan komolyan veszik a gyűrűválasztást. (x)

A gyűrű a maga kör formájával a végtelenséget szimbolizálja. Nő és férfi közös útját mutatja, az összetartozást, a szerelmet, majd a szeretetet. Egyértelmű jelzés a külvilág számára is: itt kérem, „meggyűrűzött” egyénnel van dolgunk, a szemlélődés tisztességes távolságból lehetséges, hiszen komoly szándék vagy éppen komoly döntés eredménye látható.

Az eljegyzési gyűrű titkai

Ez az ékszer már egészen korán megjelenik a kislányok képzeletében. A mesékből hamar megtudják, hogy a szerelmet azzal fejezi ki a herceg, hogy letérdel a hercegnő elé és megkérdezi, hogy lesz-e a felesége. Gyerekként persze senki nem tudja, mi ez, de valami nagyon jó dolognak tűnik. Később aztán jön a felfedezés, hogy a mama és anyu is gyűrűt hordanak, amit a papától vagy az apától kaptak. Körvonalazódik az összefüggés, hogy tényleg van valóságalapja a meséknek.

Amikor a kislány felnő, ugyanolyan várakozással tekint a jövőbe, hogy vajon ki fog elé letérdelni, milyen gyűrű lesz a kezében? A hagyomány nem változott, ugyanis ma is a köves, egyszerű vonalú gyűrűk a klasszikus eljegyzési darabok. Aranyból, fehéraranyból készülnek, többnyire egyetlen kő díszíti őket. A kő lehet gyémánt, például olyan fairtrade, mint a Juta Óra-Ékszernél kapható Forevermark darabjai, valamilyen egyéb drágakő, de a költséghatékonyság jegyében egyszerű cirkónia is. Bármilyen is a kő, maga a gyűrű mindig csodaszép, elegáns darab. Kialakításából adódóan azonnal megállapítható, hogy eljegyzési gyűrűről van szó.

Forevermark eljegyzési gyűrű

Hagyományosan a bal kéz gyűrűsujjára kerül. Az elmélet szerint ez az ujj közvetlen összeköttetésben van a szívvel a szerelem vénáján keresztül. Magyarországon az esküvőn a gyűrű átkerül a jobb kézre, a karikagyűrű mellé. Máshol marad fixen a bal kézen.

A karikagyűrű és kísérője

A karikagyűrű párban jár. Egy női és egy férfi tagja van az együttesnek, amelyek stílusukban nagyon hasonlítanak. A nőkét általában egy kő vagy plusz metszés díszíti. Készülhetnek sárga vagy fehéraranyból vagy éppen bicolor (mindkét típus) megoldással. Ez azért praktikus, mert arany és akár ezüst ékszerekkel is viselhetők. Ez az igazi klasszikus kör, amelyből nem domborodik ki semmi. Ha kövek kerülnek bele, azok is diszkréten simulnak a felületbe. Ez az igazi körforgás, a jóban-rosszban megtestesítője. Egyesek szerint minél több a kő benne, annál rögösebb lesz a közös út… 

A kísérőgyűrűnek akkor van szerepe, ha a nő nem kap eljegyzési gyűrűt. Ekkor a karikával egyszerre kapja meg a kísérőt, amelyet a jegygyűrű fölé húz a jobb kéz gyűrűsujjára. Ez védi a házasságot a hiedelem szerint.

VIDEO A legnyugodtabb kutyafajták

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!