A busz
Turistaként kicsit elkavarodtam New Yorkban és gyanútlanul felszálltam egy buszra Brooklynban. Hogy én vagyok rajta az egyetlen fehér ember, csak később tűnt fel, de nem különösebben zavart. Aztán egy idős néni odajött és azt mondta, le kell szállnom a következő megállónál, mert ha nem teszem, „nem fog jól végződni az estém.” Megfogadtam a tanácsát és mikor mondtam a barátaimnak, hogy Bushwick felé leszállított a hölgy, fogták a fejüket, hogy hova keveredhettem volna.
Boci
Szakács voltam egy kis vendéglőben és felvettünk egy roma srácot mosogatni, Boci volt a beceneve. Érdekelte a főzés és tanítottam neki pár dolgot, elő is léptették és onnantól a kezem alá dolgozott. Egyik este céges sörözéskor kimentem a krimó mögé telefonálni és azt vettem észre, hogy körbevesznek. „Telefon, pénz, cipő.” - mondta egyikük, akinek kés volt a kezében. Remegve a tárcámért nyúltam, amikor meghallottam Boci hangját: „Ő velem van.” Fagyosan nézett rájuk – még sosem láttam ilyennek - és az öt férfi azonnal elszelelt, ő pedig hozzám fordult: „Ha legközelebb valami gondod van, csak mondd, hogy Boci a haverod.”
Olvass még a témában
A gomb
Bekapta az ingem ujját a vágógép és sokkban, szinte lassítva néztem, hogyan fogja levágni a karom, mikor kollégám teljes nyugalommal – nem is kapkodva - odalépett és kikapcsolta.
A cikk folytatódik, lapozz!