„Egy héttel a szülés után főtt étellel kellett várnom a vendégeket.” – Irreális elvárások, amiknek egy anyának meg kell felelnie

Címlap / Életmód / Család / „Egy héttel a szülés után főtt étellel...

„Egy héttel a szülés után főtt étellel kellett várnom a vendégeket.” – Irreális elvárások, amiknek egy anyának meg kell felelnie

Időbeosztás

Amikor a második gyerekem született, megemlítettem anyósomnak, hogy megvisel az alvásmegvonás. Erre apósom nagy bölcsen közölte, hogy aludjak akkor, amikor a baba is alszik. Mondtam neki, hogy értem és akkor főzzek, amikor a baba főz és akkor mossak, amikor a baba mos? Illetve ő addig átjön minden nap és vigyáz a másik gyerekemre, vagy ő is akkor aludjon, amikor én meg a baba? Nem kaptam választ.

Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson

A buli

Egy hete voltam otthon a kisbabámmal, azt sem tudtam, hol áll a fejem. Esténként három óránál többet nem aludtam, olykor elsírtam magam a fáradtságtól és olyan voltam, mint egy zombi. Ebben az időszakban az én férjecském megbeszélte anyósomékkal, hogy átjönnek szombaton megnézni a gyereket és megkérdezte, mi fogok nekik főzni. Azt hittem, rosszul hallok. Mondtam neki, hogy ő azt főz nekik, amit akar, de én ki sem fogok jönni a hálószobából, mert aludni fogok, amíg ők babáznak. Szombaton megérkeztek anyósomék egy fazék kajával és a férjem kérdőn nézett rám: „Nem terítesz meg?” – kérdezte. Válaszra sem méltattam, elköszöntem anyóséktól és elvonultam aludni.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Milyen partner illik hozzád a születési hónapod szerint?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.