„Egy héttel a szülés után főtt étellel kellett várnom a vendégeket.” – Irreális elvárások, amiknek egy anyának meg kell felelnie

Címlap / Életmód / Család / „Egy héttel a szülés után főtt étellel...

„Egy héttel a szülés után főtt étellel kellett várnom a vendégeket.” – Irreális elvárások, amiknek egy anyának meg kell felelnie

A reggelek

Az egyik – szingli – kolléganőm büszkén kifejtette ebédszünetben, hogy olyan kifogás nincs, hogy valakinek nincs ideje sportolni, mert:

Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

mindenkinek 24 órából áll a napja és korábban kelni mindig lehet.

Elképzeltem mi lenne, ha én – aki éjfélkor esem ágyba és hatkor már fent vagyok, hogy megreggeliztessem a gyerekeket – mondjuk négykor kelnék, hogy lemenjek vele egy hajnali piláteszre… Mondtam neki, hogy igaza van, hiszen akinek nem elég napi négy óra alvás, az annyit is ér! Erre egy másik kollegina megjegyezte, hogy az is elég, ha a nappaliban tornázom este. Persze, először elpakolok egy tonna játékot és legót, leterítem a kis jógaszőnyegem, majd félórán keresztül magyarázom a gyerekeknek, hogy hagyjanak, mert anya most nem lovacskásat játszik, hanem tornázik.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akinél gyakoribbak a nárcisztikus vonások
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.