Egy pszichológiai témákkal foglalkozó szerző, Alexandra Blogier listája jött velem szembe a napokban. Megragadta a figyelmemet, ugyanis arról szólt, hogyan lehet észrevenni, ha valaki jobban teljesít az életében, mint ahogy azt ő maga gondolja.
Végigmentem a 10+1 pontból álló listán, és miközben fejben pipáltam vagy épp kérdőjeleket tettem, egyszer csak világossá vált: ideje a hangsúlyt arra helyeznem, mennyi minden működik már most is az életemben, ahelyett, hogy azon rágódnék, mit csinálok rosszul.
1. Megkérdőjelezed a céljaidat?
A szerző szerint az, ha rendszeresen megkérdőjelezed a céljaidat, nem a bizonytalanság, hanem a fejlődés jele. Na, ebben máris nagyon magamra ismertem. Folyton elemzek, gondolkodom, újratervezek (néha talán túl sokat is), de közben mégis hozok döntéseket, haladok, beleásom magam a munkába. Ma már látom, hogy a kérdéseim nem hátráltatnak, hanem segítenek finomítani az irányt. Olvass még a témában
Ez azért kulcsfontosságú, mert az önreflexió nem egy egyszeri felismerés, hanem egy folyamatos, élethosszig tartó folyamat.
Amikor időről időre ránézel arra, merre tartasz, lehetőséget adsz magadnak arra, hogy erősebbé, tudatosabbá és rugalmasabbá válj.
2. Szánsz időt az öngondoskodásra?
A lista következő pontja az öngondoskodásról szólt, és itt már nem volt ennyire egyértelmű, hogy automatikusan pipát tehetek-e a sor végére. Ezt ugyanis meg kellett tanulnom. Tudatosan kellett időt adnom magamnak, nem csak akkor, amikor már muszáj volt, mert jelzett a testem. Néha még mindig felmerül bennem, hogy nem viszem-e túlzásba a „lustálkodást”, nem vagyok-e túl kíméletes magammal.
Aztán rájövök: az, hogy rendesen eszem, mozgok, pihenek, nem kidobott idő, hanem befektetés egy jobb verziómba.
A lista szerint az öngondoskodás nem extra jutalom, hanem alapvető életkészség. Ha nem tanuljuk meg magunkat az életünk középpontjába helyezni, előbb-utóbb szétesünk: szétszórtabbá, kimerültebbé és elégedetlenebbé válunk. Az öngondoskodás éppen ezért nem önzés, hanem annak a feltétele, hogy egyáltalán jelen tudjunk lenni – magunknak és másoknak is.
3. Pihensz, amikor fáradt vagy?
Igen, most már tudok és merek is pihenni, amikor fáradt vagyok. Néha napközben, néha teljesen váratlan időpontokban – a home office ebben elképesztően nagy szabadságot ad, amiért minden nap hálás vagyok. De a lényeg talán nem is ez, hanem az, hogy tudom: nem jár kitüntetés a végkimerültségért. Bár a lelkiismeret-furdalás kisördöge időnként ott bujkál a vállamon, ma már felismerem, hogy a pihenés a hosszú távú gondolkodás egyik megnyilvánulási formája.
A szerző hangsúlyozza, hogy a folyamatos elfoglaltság nem érdemrend, és a stressz nem teljesítménymutató. Ha rendszeresen átléped a saját határaidat, az szinte egyenes út a kiégéshez. A pihenés ezzel szemben annak a jele, hogy tiszteletben tartod a tested és az idegrendszered jelzéseit.
4. Van igaz barátod?
A listán szerepel az is, van-e az életedben legalább egy igazán közeli barátod. Nem kell, hogy sok legyen: egyetlen igaz barát is elég. Itt nemcsak pipáltam, hanem mosolyogtam is magamban. Több barátom is van, de van egy kapcsolat, ami egészen különleges szerepet tölt be az életemben. Mély, őszinte, csendes erőt képvisel – olyat, amiben feltétel nélkül bízom.
A felszínes kapcsolódások korában egy igazán közeli barátság ritka és értékes. Az ilyen kapcsolatokból származnak azok az érzelmi és mentális erőforrások, amelyek hosszú távon is hozzájárulnak a jólléthez és a belső stabilitáshoz.
5. Rendszeresen tűzöl ki célokat?
A szerző szerint a célkitűzés nem feltétlenül nagy életfordulatokról szól, sokkal inkább arról, hogy kapcsolatban maradsz a jövőbeli önmagaddal. A kisebb, hétköznapi célok is segítenek abban, hogy ne csak reagálj az eseményekre, hanem aktívan formáld is az életed irányát.
Egyéni és családi szinten is folyamatosan dolgozunk a céljainkon, de ez számomra nem teljesítménykényszer, hanem inkább egyfajta iránytű. Már csak azért is, mert nem minden cél világmegváltó: van, hogy egészen apró változtatásokról van szó – egy függönycseréről, egy kis kertészkedésről vagy egy hétvégi programról. De ezek is ugyanúgy előre visznek!
6. Engedsz néha a luxus csábításának?
A lista ezen pontja arra hívja fel a figyelmet, hogy a jóllét része az öröm megengedése. Az apró jutalmak nem felelőtlenséget, hanem önértékelést tükröznek. Amikor időnként megengedsz magadnak egy kis örömöt, azt üzened magadnak: „fontos vagyok, és megérdemlem a törődést”.
Nálam ez sem feltétlenül nagy dolgokban jelenik meg. Inkább apró, tudatos választásokban: egy jó kávéban, egy izgalmas könyvben, egy utazásban, egy szabad délutánban. Olyan luxusok ezek, amelyek nem kifelé szólnak, hanem befelé – és épp ezért esnek annyira jól.
7. Mersz segítséget kérni?
Volt idő, amikor ez hiányzott volna a listámról, de ma már nem. A családban, barátoktól, szakembertől, a lányom apukájától is gond nélkül kérek segítséget. Nem azért, mert nem tudok megoldani dolgokat, hanem mert megtanultam: nem kell mindent egyedül csinálnom.
A szerző szerint a segítségkérés a sebezhetőség és a bizalom egyik legerősebb formája.
Az a hit, hogy mindent egyedül kell megoldani, inkább elszigetel, mint megerősít. Amikor segítséget kérsz, valójában kapcsolódsz – és érzelmi szempontból ez az egyik legnagyobb erőforrás.
8. Minden érzésednek teret engedsz?
Az érzelmeknél már óvatosabban pipáltam, mert hajlamos vagyok a nehezebb érzéseket lehasítani magamról, gyorsan továbbmenni, és úgy tenni, mintha nem léteznének. De már észrevettem ezt, és dolgozom rajta. És talán ez a legfontosabb lépés.
A szerző hangsúlyozza: az érzelmek elnyomása rengeteg energiát felemészt. Ha képesek vagyunk ítélkezés nélkül megfigyelni, mit érzünk, tisztábban láthatjuk, mire van szükségünk valójában. Az érzelmi tudatosság ugyanis nem érzékenység, hanem a belső stabilitás része.
9. Van hobbid?
A hobbiknál újra könnyű volt kipipálni a sort. Szeretek a kertben lenni, erdőt járni, gombát szedni, főzni, utazni. Ezek azok a tevékenységek, amelyekben nem kell bizonyítanom, teljesítenem vagy megfelelnem – egyszerűen csak jelen lehetek bennük.
Az élet értelmét ritkán a munka adja, sokkal inkább az, amit azon kívül csinálunk. A hobbi nem produktivitási eszköz, hanem örömforrás, és az, hogy időt szánsz olyan tevékenységekre, amelyeknek „nincs eredménye”, azt mutatja, hogy érted a boldogság lényegét.
10. Szeretsz egyedül lenni?
Szeretek egyedül lenni, és igénylem is. Nem azért, mert bármi elől menekülni szeretnék – ez fontos különbség –, hanem mert feltölt. Az egyedüllét számomra nem üresség, hanem tér: gondolatoknak, érzéseknek, új ötleteknek. Ilyenkor nem kevesebb leszek, hanem inkább rendezettebb.
A lista szerint az egyedüllét szeretete annak a jele, hogy nem külső megerősítésekből építed az önértékelésedet. Az önmagaddal való jó kapcsolat az alapja minden más kapcsolatnak, és aki képes jól lenni egyedül, az nem menekül a csend elől, hanem használja azt.
+1. Képes vagy felismerni a hibáidat?
Fel tudom ismerni a hibáimat? Szerintem igen. Az összeset? Valószínűleg nem. De már egyre inkább értem, hogy a perfekcionizmus nem fejlődés, hanem egy nehéz páncél, ami nem véd meg attól, amitől tartok. A hibák elfogadása viszont szabadabbá és bátrabbá tesz mindenkit.
A tökéletesség hajszolása a lista szerint nem a fejlődésről szól, hanem a szégyen elkerüléséről. Egyfajta páncél, ami látszólag véd, valójában viszont mozgásképtelenné tesz. A hibák elfogadása nem feladás, hanem annak felismerése, hogy az emberi működés része a tökéletlenség.
Amikor a lista végére értem, nem az jutott eszembe, mi hiányzik még, hanem az, mennyi minden van már ott, ahol lennie kell. Nem tökéletesen, de elég stabilan ahhoz, hogy észrevegyem: sokkal több dolgot csinálok jól, mint gondoltam volna. És talán ez a felismerés az, amit a legnehezebb kipipálni – mégis az egyik legfontosabb.
