Csúnyából dögös: emberek, akik megszépültetek, miben lett más az életetek?

Egész életemben csúnyácska, szürke kisegér voltam, de húszéves koromra megtaláltam magam: elkezdtem sminkelni és egy stílustanácsadóval kicseréltem a ruhatáram. Azóta mindenki megnéz az utcán, én pedig félek, hogy egy arrogáns, beképzelt perszóna lesz belőlem. Még engem is meglepett, milyen gyorsan kezdett el változni a személyiségem és lettem visszahúzódó nebáncsvirágból egy magabiztos, sokkal határozottabb nő. Most viszont oda kell figyelnem, hogy ne essek át a ló túlsó oldalára és ne gondoljak túl sokat magamról. Most értettem meg, hogy a büszkeség miért halálos bűn.

35 éves férfi vagyok. Mióta lefogytam, az emberek másképp fogadják tőlem a bókokat. Ha régen azt mondtam egy kollégának, hogy „Szia Nóri, tetszik a blézered!” akkor csak egy furcsa pillantást kaptam és egy esetlegesen odavetett „Kösz”-t. Most ugyanez a nő barátságosan vigyorogva hálálkodik a bókért és minden esetben megdicsér rajtam is valamit: „Úristen, tényleg tetszik? Jaj, köszönöm de aranyos vagy, neked pedig annyira jól áll ez az ing, szuper jól mutatsz benne!” Ugyanez történik a férfiakkal is. Egyszer - mikor még kövér voltam - mondtam egy havernak, hogy bejön a mikiegeres pólója, mire visszakérdezett, hogy buzi vagyok-e. (Mintha ez eleve sértés lenne...) Most ugyanez a srác dicséri a testem, hogy milyen jó a mellizmom meg a bicepszem, nagyon érdekes.