Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Csodás idézetek a Sorskönyvből

Csodás idézetek a Sorskönyvből

Holografikus élménytér

„A sors: mintázat. Erők, összefüggések, kiterjedő és örvénylő energiák hálózata, melynek legjobb, legpontosabb, leghitelesebb ábrázolása a horoszkóp.

A hosszú és boldog házasság két titka a kutatások szerint

S mindaz, ami abban kirajzolódik, az általános vélekedéssel ellentétben nem kívülről, hanem belülről, a pszichénk dimenziójából. 

Tehát amikor megszületünk, egy mintázat mellett kötelezzük el magunkat egy életre. Egy sajátos domborzatú élménytérre szerződünk, s attól a perctől, hogy lélegezni kezdünk, ebbe a térbe íródik bele a történetünk.

Olvass még a témában

És ez a történet bármilyen, hiszen az összes lehetséges változata során a saját, senki máshoz nem hasonlító terepünkön haladunk, vagyis a sorsunkat éljük.

Ráadásul ez az élménytér holografikus, minden pontja tartalmazza a tér összes információját – így aztán ha egy tapodtat sem mozdulunk, akkor is megtalál bennünket minden, amiért ide, a Földre jöttünk (igaz, ekkor meglehetősen eseménytelen lesz az életünk).” (Rákos Péter)

Következő cikkünkLenyűgöző! Térhatású fényképek a világháborúról – 5 kiállítás, amit nem hagyhatsz ki mostanábanIzgalmas kortárs alkotások, megelevenedő irodalom és sosem látott pillanatok a történelem egyik legviharosabb lapjáról. A múzeumok idén is számos izgalmas kiállítással várnak, és csemegéztünk is egy kicsit azokból, amiket mi semmiképpen nem hagynánk ki. A debreceni Déri Múzeumban még február végéig láthatjátok azt a kiállítást…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akinek a nyár vége váratlan bőséget tartogat
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.