Vannak, akik az átlagosnál sokkal nehezebben szednek magukra néhány kilót, míg mások látszólag már attól is híznak, ha ránéznek a finom falatokra. Bár mindent az életmódunk és a szokásaink határoznak meg, akadnak nehezítő körülmények, ha a súlyfeleslegről van szó. Egy-egy hormonális megbetegedés pl. szinte teljesen el is lehetetlenítheti a fogyást, de az alapszemélyiségünk is nagyban beleszól a sikerbe: hajlamosak vagyunk feladni a céljainkat, vagy a végsőkig kitartunk? Ha ez a zodiákusod, akkor neked is az átlagosnál nehezebb a dolgod!
4/5 Nyilas
A Nyilasok – a Vízöntőkhöz hasonlóan – hajlamosak a végletek között élni. Nekik is nagy a szabadság iránti vágyuk, szeretnek jönni-menni, jókat enni, szórakozni. Egyetlen szerencséjük, hogy jóval mozgékonyabbak, tehát szívesen sportolnak és aktív életet élnek. Ennek köszönhető, hogy kicsit nehezebben híznak el, illetve, amikor végre elhatározzák magukat, akár kifejezetten sportos testalkatra tehetnek szert.
Hajlamosak ezen a téren is túlzásokba esni, és képesek rá, hogy minden nap edzéssel töltsék a szabadidejüket, illetve szigorú diétát tartsanak.
Viszont legalább ennyire nagy esély van arra, hogy kényelmesen hátradőlnek, lustálkodnak és jó pár kilót magukra szednek – amit aztán újra leadnak, mihelyst aktivizálják magukat.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!