Nemrég egy barátnőmmel ültem be egy borozóba, néhány héttel azután, hogy véget ért egy meglehetősen csúnya kapcsolata. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, sorra kerültek elő a történetek: a veszekedések, az ígéretek, amelyek nem lettek megtartva, az üzenetek, amelyekre sosem érkezett válasz, és azok a mondatok, amelyek még hónapokkal később is fájnak.
Mindez persze ilyenkor érthető, és arra vannak a barátok, hogy a panaszáradatot meghallgassák. Mégis, egy idő után nem tudtam nem észrevenni, hogy az exére már nem is mint emberre hivatkozik, hanem mint egy komplett pszichiátriai tankönyvre. „Teljesen nárcisztikus volt.” „Szerintem borderline is.” „Biztos van valami ADHD-ja.” „Sőt, szerintem szociopata.”
Miközben hallgattam, arra gondoltam, hogy a srác valóban nem bánt szépen vele, és ha egyszer összefutunk valahol, és történetesen lesz a kezemben egy vodkaszóda, azt égi jelnek fogom venni, hogy a fejére kell borítanom. De attól még nem gondolom, hogy az illető egyszerre négy-öt különböző mentális zavarral élne. Olvass még a témában
Nem szeretném, hogy a szüleim ott legyenek az esküvőmön – pedig nem is vagyunk rosszban
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
A szakértő szerint ez a 7 hobbi a lelki békéd titka – Te hányat űzöl közülük?
Őszi egyensúly és kapcsolódások: így hat rád a csillagjegyed szerint a Mérleg szezon
Mostanában egyre gyakrabban érzem azt, hogy nagyon félrecsúszott az, ahogyan a pszichológia nyelvét használjuk.
Borderline, nárcisztikus, szociopata
Néhány évvel ezelőtt még viszonylag ritkán hallottuk ezeket a szavakat a hétköznapi beszélgetésekben. Ma viszont szinte lehetetlen úgy végiggörgetni a közösségi médiát, hogy ne találkozzunk „nárcisztikus exekkel”, „toxikus emberekkel”, „borderline anyákkal” vagy „gaslightingoló főnökökkel”.
A pszichológiai ismeretterjesztés önmagában persze kifejezetten jó dolog. Rengeteg embernek segített felismerni bántalmazó mintázatokat, megérteni a saját működését vagy segítséget kérni. A probléma ott kezdődik, amikor a diagnózisok lassan sértésekké vagy címkékké válnak.
Ma már gyakran nem azt mondjuk, hogy valaki önző volt, hanem azt, hogy nárcisztikus. Nem azt, hogy kiszámíthatatlanul viselkedett, hanem hogy borderline. Nem azt, hogy figyelmetlen vagy szétszórt, hanem hogy ADHD-s.
Pedig ezek között óriási különbség van.
A személyiségzavarok és mentális állapotok nem karakterhibák. Nem szinonimái annak, hogy valaki megbántott minket, rosszul viselkedett vagy csalódást okozott. Valódi diagnózisokról beszélünk, amelyeket szakemberek állítanak fel hosszú vizsgálatok alapján, és amelyek mögött gyakran komoly szenvedés, nehézség és évekig tartó küzdelem áll.
Amikor minden kellemetlen exre ráhúzzuk a nárcisztikus jelzőt, valójában trivializáljuk azokat az embereket is, akik valóban ilyen problémával élnek.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
