Nem csak kezdőknél jelentkezik
A kellemetlen, égő érzés, azaz az izmok fájdalmas gyulladása a megerőltető sportolás után fél vagy egy nappal, de mindenképpen 48 órán belül jelentkezik, és 3-4 napig, bizonyos esetekben akár tovább is tart.
Kezdőknél gyakrabban fordul elő, az edzetteknél pedig esetleges hosszabb kihagyás után, új gyakorlatok vagy az edzés megváltoztatása miatt alakulhat ki.
Nem kell az izomláz!
Kellemetlen érzés, bár meg kell jegyezni, sokan mégis „szeretik”. Olvass még a témában
Egész életünkben egy célt hajszolunk – de közben élvezzük az utazást?
„A boldogságot nem birtoklod, hanem cselekszed” – Mitől jó egy élet? Spoiler: a sikernek semmi köze hozzá
5 ősi rituálé, amit Halloween estéjén érdemes kipróbálnod, ha elengednél valamit a múltadból
3 dolog, amin túl sokat stresszelünk, pedig senkit nem érdekel körülöttünk
Azt gondolják ugyanis, hogy csak akkor fejlődnek, ha izomlázuk van. Ez csupán részben igaz: valóban fejlődést eredményez abból a szempontból, hogy a szervezet alkalmazkodik a megterheléshez, ugyanakkor nem feltétlenül szükséges a fejlődéshez!
A túl erős fájdalom mozgásképtelenné is tehet minket, ezzel akár napokra megbénítva az életünket és persze a további edzésprogramunkat.
Arról nem is beszélve, hogy az izomlázas izom sérülékenyebb, és a mozgástartománya beszűkül.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






