Így beszélj hatékonyan a főnököddel!

Bizony sokszor nem könnyű megfelelően kommunikálnunk a munkahelyen. Védekeznünk kell intrikák, jogos vagy alaptalan vádak ellen, jó kapcsolatot kell kiépítenünk kollégáinkkal és főnökeinkkel. Hogy a lehető legjobb pozíciót vívjuk ki magunknak, nem árt, ha tudatosan kommunikálunk.

Nem érdemes folyamatosan lehetetlenről és megoldhatatlanról beszélnünk, különösen nem a főnökünk felé.
Ettől ugyanis könnyen kialakulhat velünk kapcsolatban az a negatív vélemény, miszerint kishitűek vagyunk, és nem tudunk részt venni a közös feladatokban, mivel már a kezdet kezdetén elássuk a siker esélyét. Az előléptetési esélyeinket mindenképpen romboljuk ezzel.

Ha valamit logikátlannak, feleslegesnek vagy kivitelezhetetlennek tartunk, akkor természetesen adhatunk hangot a véleményünknek, de érdemes mindezt úgy tennünk, hogy egyből javaslatot is teszünk a megvalósítás általunk helyesnek tartott módjára.
Vagyis ha valamiről azt mondjuk, hogy „ne úgy” legyen, akkor jó, ha meg tudjuk mondani azt is, hogy „akkor hogyan”.

A feltételes mód gyakori alkalmazása, zsúfolása bizonytalanságot eredményez. Ráadásul nem csak mások felé keltheti könnyen a magabiztosság nélküli személy benyomását, de sokszor ránk is hat mindez, vagyis egy idő múlva tényleg bizonytalanok leszünk.
Ha kapunk egy feladatot, akkor ne azt válaszoljuk, hogy „talán” sikerül, inkább azt, hogy „mindent megteszünk”.

Jellegzetes, népszerű, de egyáltalán nem hatékony kommunikációs elem az, amikor folyton másokat hozunk fel példának, mivel azt gondoljuk, hogy másoknak valamiért jobb, könnyebb és szebb az élete.
Ez zsákutcának számít a kommunikációban, mivel ha nincs igazunk, akkor romboljuk a rólunk kialakított pozitív képet, ha pedig igazunk van, azzal sem fog semmi megváltozni. Így tálalva legalábbis biztosan nem.

Kicsit önigazoló, kicsit kárörvendő mondatnak számítanak az „Én megmondtam, hogy” kezdetű beszélgetések.
Lássuk be, attól, hogy mi megmondtuk, hogy valami nem lesz rendben, attól még az rosszul sült el. Ha pedig szeretjük megmondani a véleményünket a dolgok kimenetelével kapcsolatban, akkor jobb, ha azt is megmondjuk, hogy legyen jobb valami.

Az asszertív kommunikációnak számos előnye van, és nagyban megkönnyítheti minden résztvevő életét. Ha például kapunk egy feladatot, amelyet nem tudunk, vagy nem akarunk elvégezni, akkor ne mondjuk azt, hogy szívesen megcsináljuk.
Helyette mondjuk azt, ami a valóság: vagy azt, hogy bár sok dolgunk van, de ha tényleg szükség van rá, meg fogjuk oldani, vagy azt, hogy sajnos nincs időnk rá, és jelöljünk meg egy dátumot, amire elkészülhet.

Érdemes óvatosan bánni a munkahelyi kritikákkal, hiszen nem lehet előre tudni, hogy az honnan hova, milyen közvetítőkön keresztül és főleg milyen változtatásokkal fog eljutni. Ezért alaptalanul soha ne vádoljunk meg másokat, mivel ez könnyen visszaüthet.
Ha pedig már kimondtuk, akkor vállaljuk a következményeket és semmiképpen se tagadjuk le a mondottakat, inkább tisztázzuk a mondataink körülményeit, amelyek más megvilágításba helyezik az elhangzottakat.

Örök kérdés, hogy a hibákat beismerni vagy inkább eltusolni érdemes-e inkább. Egészen biztosan az a helyes, ha mindig a szituációtól függően döntünk úgy, hogy erkölcsi érzékünket is próbáljuk megtartani.
Döntésünkbe kalkuláljuk bele azt is, hogy mások szemében így akár köpönyegforgatónak is tűnhetünk. Ezt a szerepet mindenképpen érdemes elkerülni, mivel az eredménye az lesz, hogy senki nem tüntet ki bennünket a bizalmával.

Tudjuk jól, hogy úgysem tudunk kibújni a bőrünkből, ezért kár más szerepet játszani, mint ami tényleg a miénk. Vagyis adjuk magunkat, de csiszoljunk a stílusunkon. Bátran álljunk ki magunkért, de ezt tegyük logikus kommunikációval.
Legyünk asszertívek, kedvesek, de következetesek. Aranyszabály, hogy mindenhol elismerik és méltányolják, ha valaki egyszerre áll pozitívan magához, a kollégáihoz és nem utolsó sorban a munkahelyéhez is. Sokszor nem könnyű, de biztosan hatékony, ráadásul mindenkinek a munkahelyen!