– Viki vagyok, kérlek, engedj be.
Barátnőm tökéletes frizurával libbent be a szobába, szemeiben viszont közel sem a boldogság fénye csillogott. Mint kiderült, az a koszorúslány, aki eredetileg az öltözködésben segített volna neki, defektet kapott még Pesten, így valószínűleg csak az esküvőre ér ide. És mivel én itt vagyok, esetleg helyettesíthetném pár dologban. Mit mondhatna erre az ember? Persze, hogy belementem, hiszen az esküvő csak 2-kor kezdődik, és addig még rengeteg időm van a saját sminkem elkészítésére is.
A dolognak pedig az lett a vége, hogy fél 1-kor villámsebességgel csaptam össze a frizurámat és festettem ki a szemem, nehogy elkéssek a ceremóniáról. Naivan ugyanis azt gondoltam, hogy a „segíts készülődni” olyan lesz, mint a filmekben. A menyasszonnyal pezsgőt kortyolgatunk, nosztalgiázunk, miközben a sminkes igazi hercegnőt varázsol belőle. A valóságban viszont ez azt jelentette, hogy 10 percenként kellett kijárkálnom a szálló elé, hogy ellenőrizzem, ideért-e már valaki a vendégek közül, a fennmaradó időben pedig fotókat kellett készítenem a lakodalmi teremről, hogy Viki megbizonyosodhasson, tényleg minden a legnagyobb rendben halad. Olvass még a témában
Szóval, ennyit arról a tervemről, hogy – ha nem is menyasszonyi szinten – én is tündökölni fogok az esküvőn. A hajam szimplán ki volt vasalva, a sminkem olyan volt, mint bármelyik péntek este, de legalább a kékszínű, pántnélküli koktélruhámban csinosnak éreztem magam. És végül is úgy tartják, hogy a kisugárzás sokat dob a külsőn!
