És a hűtlenség nem egy apró részlet, hanem egy olyan tapasztalat, ami formált, tanított, nyomot hagyott.
Pénzügyi áttörés ősszel: így áll a 12 csillagjegy sorrendje
Ugyanakkor az őszinteség nem azt jelenti, hogy kontroll nélkül mindent kiborítunk az asztalra. Azt tanácsoltam neki, hogy első lépés ne a másik felé vezet, hanem befelé. Legyen őszinte saját magával: merje elismeni a saját felelősségét, kimondani, hogy hibázott anélkül, hogy magyarázkodna vagy másra tolná át a súlyt – ebben azt hiszem, már egészen rendben is van. De legalább ennyire fontos az is, hogy megértse, miért tette akkor, amit tett. Nem önmaga felmentése miatt, hanem azért, hogy tanulni tudjon a dologból, és többé ne kövesse el ugyanezt a hibát.

Mert óriási különbség van aközött, hogy valaki azt mondja: „Megcsaltam a páromat”, vagy aközött, hogy azt is érti és fel tudja vállalni: mi hiányzott belőle akkor, milyen határokat nem tudott meghúzni, milyen szükségleteit próbálta rossz helyen kielégíteni.
És igen, ha őszinte lesz, még így benne van a kockázat, hogy az új párjának túlságosan meginog a hite. Benne van, hogy a másik ember megijed, hogy nem tud mit kezdeni ezzel az információval, vagy hogy másképp kezd el nézni ránk. De ha egy kapcsolat csak addig működik, amíg bizonyos részeink rejtve maradnak, akkor az a kapcsolat eleve törékeny. Lehet, hogy nem most törik el – de később biztosan. Olvass még a témában
Harmónia és sikeres együttműködések: ez vár rád a munkában októberben a csillagjegyed szerint
„Megváltoztattam az összes előfizetése jelszavát” – Megcsalás utáni bosszútörténetek
„Már kislányként azt kellett hallgatnom, hogy milyen rossz élete volt miattam” – A szüleid nyomorát hallgatni gyerekként érzelmi bántalmazás
6 teljesen átlagos mondat, ami mélyen megérinti azt, aki magányosan nőtt fel – szakértők szerint
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






