„Az unokáim csak a telefont nyomkodják” – Nagyszülők vallomásai

Címlap / Életmód / Család / „Az unokáim csak a telefont nyomkodják”...

„Az unokáim csak a telefont nyomkodják” – Nagyszülők vallomásai

Hiba nélkül

Az első gyerekemmel túl szigorú voltam, a legkisebbel túl engedékeny, a középsőnek pedig több figyelmet kellett volna adnom. Három unokám van és örülök, hogy kaptam az élettől esélyt, hogy kijavítsam a hibákat, amiket a gyerekeim nevelésében követtem el. Sokkal boldogabb vagyok nagymamaként, mint anyaként voltam.

Így szeretnek valójában a levegő csillagjegyek: Ikrek, Mérleg, Vízöntő

Korai öröm

Nagyon korán lettem nagymama, sokkal azelőtt, hogy készen álltam volna rá. Én húszévesen szültem a lányomat, amit sosem bántam meg, de így az egész fiatalkorom a gyerekneveléssel telt. 41 éves voltam, amikor „kirepült” és azt hittem, lesz legalább tíz évem magamra, amikor utazgatok, újra felveszem az elhagyott hobbijaimat és egy kicsit jobban megismerem magam, hogy ki vagyok az anyaságon kívül. A sors viszont közbeszólt, a lányom 22 évesen anyuka lett, én pedig ezáltal egy fiatal, 42 éves nagymama. Imádom az unokámat és szívesen segítek, de egy kicsit gyászolom azt a tíz évet, amit úgy akartam eltölteni, hogy nincs gyerek az életemben.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/5
Következő»
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, aki nyár végére elengedi a fájdalmas múltat
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.