Kommunikáció
Egy kisbaba a síráson és a mosolygáson kívül általában gügyögéssel, és mimikával kommunikál környezetével, de persze ez utóbbi megjelenéséhez is kell egy bizonyos kor elérése. Az autizmus jele lehet az is, hogy a kommunikációs elemek elmaradnak, vagyis a gyerek nem próbál bármi eszközzel is kapcsolatba lépni környezetével: ez lehet a gügyögés elmaradása, vagy az, hogy a mimika nincs jelen az eszköztárában.
Az alapvető dolog azonban az, hogy nem rendelkezik azzal az érdeklődéssel a környezete iránt, amely kommunikációs próbálkozásokra ösztönözné. Különösen a beszédtanulás elején jellemző a jelenség is, hogy a korábban már megtanult, és jól használt szavakat sem tudják később használni. Olvass még a témában
A lakásod legőszintébb pontja: a lim-lom fiók, amit tuti te is szégyellsz
Rájöttem, hogy a szüleim csak azért maradtak együtt, mert mindketten megcsalták egymást – és kvittek voltak
Ez az 5 leggyakoribb ok, amiért elveszítik varázsukat a hosszú távú kapcsolatok
„A hírekben láttam meg a körözési fotóját” – Emberek, akik nem is sejtették, hogy bűnözőkkel találkoztak
Dührohamok, kirohanások
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






