Arló – Utazás a hűs vizű tóhoz

Arló – Utazás a hűs vizű tóhoz

Címlap / Kikapcsolódás / Utazás / Arló – Utazás a hűs vizű tóhoz

A magyarországi úti célok között legtöbbször a Balaton, a Velencei-tó, vagy éppen fővárosi strandok szerepelnek. Most lássunk egy olyan nagyközséget, ahol a természet, a víz, valamint a szórakozás is megtalálható egy helyen. Ismerkedjünk meg Arlóval.

Története

Maga a település feltehetőleg már a magyarok megérkezése előtt is lakott volt. Mai nevét azonban csak a 11. században nyerte el. Az, hogy mit is jelent, a mai napig nem egészen tisztázott. Egyes nyelvészek úgy gondolják, hogy az eredeti formája az „orilu”, amely az ó-szláv nyelvből származik és sast jelent.
Ez valószínűleg egy személynév volt, és ebből jött létre a település mai neve. Az első telepesei fakitermeléssel foglalkoztak, később a lakosság majdnem minden tagja az Ózdi nehézipari létesítményekben talált munkát. Amikor ez megszűnt, a település számára hatalmas csapást jelentett, de mára rendeződött a helyzet, és a lakosok főleg más településeken vállalnak munkát.Kép forrása: nfu.hu

Elhelyezkedése

Arlón minden együtt van a tökéletes időtöltéshez. Mivel a Heves – Borsodi – dombság keleti részén helyezkedik el, így az ide látogatók magaslatokat és gyönyörű erdőségeket is találhatnak.
A település vitathatatlanul legnagyobb vonzó hatást gyakorló része, a hűs vizű tó. Körülötte találjuk a kempinget, illetve a természetvédelmi területet is. Megközelítése a 25-ös úton lehetséges, Egertől kb. 40 kilométerre fekszik. Kép forrása: arlo.hu

Suvadás

Sokszor hallhatjuk azt a kifejezést, hogy „arlói suvadás”. Ez nem egy néphagyományos elnevezése a tónak, hanem a kialakulására utal. Ez a képződmény tulajdonképpen annak köszönheti a létét, hogy a múlt században a településen még élénk bányászat folyt.
A megmozgatott kőzetek később csúszni, vagyis suvadni kezdtek, és kialakították a tó medrét. Ezek után a homokkő csúcs kettévált és belecsúszott a patakvölgybe, így a meder fel is töltődött. Kép forrása: nfu.hu

Szállás

Ha nem szeretnénk minden alkalommal autóval megközelíteni a hűs vizű medret, akkor érdemes a közelében megszállni. Erre egyetlen lehetőségünk van a tó mellett, ez pedig a kemping. Itt lehet sátrazni is, de azok, akik kevésbé bátrak, választhatják a bungalókat is, ezek ára azonban természetesen drágább, mint az első megoldás.
Ha mindenképpen egy ház kényelmét szeretnénk élvezni, ahhoz bizony be kell térnünk a városba, és ott körülnézni. Itt azonban már kedvére válogathat az utazó a falusi turizmus nyújtotta kényelemből, vagy éppen egy – egy panzió otthonos vendégszeretetéből. Kép forrása: programtippek.hu

Tájvédelmi terület

Az arlói tó közvetlen környezete tájvédelmi terület. Ide autóval nem is lehet bemenni, ami zavartalanná teszi a kirándulást. És bizony van mit nézni, a természet kedvelői számára igazi csemege a terület.
A völgyben elhelyezkedő patak, és a kapcsolódó vizes rétek egyedi élőhelyeket teremtenek mind az állatok, mind pedig a növények számára, így nem csoda, hogy például 70 védett és 6 fokozottan védett madárfajjal is találkozhatunk, köztük olyan ritkaságokkal, mint a darázsölyv, vagy a fekete harkály. Kép forrása: arlo.hu

400 éves templom

A településen több látnivalóval is találkozhatunk. Romantikus kinézete miatt nem érdemes kihagyni az Ivánka pusztai vadászházat, de mindenképpen érdemes megnézni a tájházat is, melyben folyamatosan gyarapszik a kiállított tárgyak sora, és amelyhez 1999-ben egy kenyérsütő kemencét is építettek, ami a kertben található.
Ám talán a legszebb mégis az a római katolikus templom, mely már a 15. századtól a település szerves részét képezi. Kép forrása: arlo.hu

Kézműves tábor

Arlón, tradicionálisan minden év július első hetében kézműves tábort szerveznek, ahova gyerekeket és fiatalokat, valamint minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A kikapcsolódni vágyóknak bábszínház, táncház áll a rendelkezésükre, valamint megismerkedhetnek a kézművesség világával is. Kép forrása: arlo.hu

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!