Nemsokára a Pici Piacon is részt vesznek
Nóri és Réka a karácsonyi hajtás után sem állt meg, és ez várhatóan az év további részében sem lesz másként. „Azt gondoltuk a karácsony után a január egy nyugodtabb hónapunk lesz. Mivel sose bírtuk a tétlenséget, így belevágtunk az első kitelepülésünk előkészítésébe. Február 4-én vasárnap mi is a Pici Piac kiállítói csapatát fogjuk erősíteni. Ez lesz az első alkalom, hogy személyesen is találkozhatunk a vásárlóinkkal, amit nagy izgalommal várunk. Így gőzerővel beszereztük a tavaszi kollekciónkba az új színeket, és készülünk egy új fazonnal is.
Ezek mellett persze a tavasz és a nyár sláger terméke is velünk lesz, a farmerkabát. Úgyhogy most a gyártási folyamataink zajlanak, mert szeretnénk már pár kész terméket is vinni magunkkal, hogy ha valaki beleszeret egy pulóverbe, azonnal haza is vihesse magával! Ezzel párhuzamosan gyártjuk a tartalmakat, mind anyás, mind termék témában.”

