Rendkívül szerencsésnek mondhatja magát az a nő, asszony, kinek az anyós-meny (v)iszony keserű fullánkja nem mérgezte-feketítette be páros élete mindennapjait. Főként a házaslét legelején. Ki e tüskékkel és rozsdás szögekkel körbebélelt próbaidőszakot méltósággal képes kiállni, végigküzdeni, minden kalap és fő emeltessék meg előtte. Méltó ő a tiszteletre. Mivel jómagam is fiúk édesanyja – így potenciális, majdani anyósjelölt – vagyok, elkerülhetetlennek tartottam időben megvizsgálni ezt a különös, disszonáns nő-nő relációt. Abban reménykedve, hogy talán a szembenézés gesztusa felfed előttem néhány alapvető részletet, melyek hatására tán nem válok magam is menyélet-keserítő, kapcsolatmarcangoló fúriává.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Mindig kettőn áll a vásár… Valóban?
Természetesen nem általánosíthatunk, hiszen akadnak – jószerével – kivételesen jó anyós-meny kapcsolatok is, melyek esetében a légkört nem marta, rombolta elviselhetetlenné ezen ősi méreg. Szoktuk rebesgetni, hogy két emberen áll a vásár, és bár ódzkodom az örökigazságok ingoványos talajra helyezésétől lehetnek speciális esetek, amikor megdőlni látszanak a megdönthetetlennek ítélt álláspontok.
A közösségi lét hajnalán valószínűleg erőteljesebbek lehettek a hatalmi pozíció-érvényesítések. Meglehet: a hagyományos, sokáig (tán egy életen át) vagyonközösségben élő nagycsaládi állapotok is ezeknek a dominancia-jelenségeknek őrizték sokáig a nyomait a mi kultúránkban is. A régi családi jogszokások között korán kirajzolódtak a hatalmi pozíciók, presztízshelyek, nagyrészt gazdasági és anyagi okokból kifolyólag.
