Hogyan nevezzelek?
Eleve az, hogy a férj anyját az újdonsült asszony (kinek immár „bekötötték a fejét”, mivel már nem volt hajadon, lévén, hogy megváltozott a társadalmi helyzete) hogyan és miként szólíthatta meg: normákhoz volt kötve. Mivel a korábban apja gondnoksága alá tartozó (hajadon) lány, asszonysorba lépése által immár a férj családjához tartozott, így a férj anyja különleges szerephez jutott ebben az új életben. Az új asszonynak a szülőanyjától megkülönböztetett, tiszteletadó „anyámasszony” megnevezéssel kellett illetnie eztán az anyósát. Az asszony megnevezés ebben a viszonylatban rangjelzés is, hiszen a ház ura, gazdája – amennyiben a friss házasok a férfi szüleivel közös háztartásban éltek – után a ház gazdasszonya következett (hierarchia).
Hallhattuk, hogy egyes területeken az „anyuka”, avagy „édesanyám” néven is szólítják a menyek anyósukat, ám ez korábban nem volt ennyire evidens. Azaz, a menynek a kezdeti fázisokban nem szabadott azonnali kiváltságként „édesanyámnak” neveznie az anyósát.
Ezért a megszólításért ugyanis meg kellett dolgoznia, ki kellett érdemelnie mindezt. Hogy mivel? Természetesen az utódszüléssel. Amikor megszületett az első gyermek, attól kezdve már a meny szintet lépett, így „édesanyámnak” nevezhette férje szülőanyját. Mindaddig legfeljebb a „kedvesanyám” titulus állhatta meg a helyét a megszólítások sorában. Olvass még a témában
A menytől engedelmességet, alázatot elváró anyós, az archaikus család gazdasszonya egyúttal „parancsolója” és „irányítója” is volt a menyeinek.
Nem volt szokatlan az sem, hogy az anyósstátusz tovább fokozódott a szülések során, ahol az anyós végig a meny közelében (állítólag a fejénél) állt, majd a gyermeket is ő vette a kezébe. Tovább determinálva ezzel a pozícióját. Az ő kezében volt a család irányításának „gyeplője”. Figyelembe véve a történelmi nagycsalád jogállapotát, és az ebben kialakult anyós-meny relációkat, talán el tudjuk képzelni, hogy mennyi kimondatlan (tűrve, nyelve és elviselve heverő) fájdalom és sérelem lapulhatott a menyekben. Hogy milyen „büntetés” járhatott annak a menynek, aki esetleg ideig-óráig hajlamos volt megfeledkezni arról, hogy neki tulajdonképpen hol is van/lenne a „helye” a családi ranglétrán.
