Amikor rossz napod van, anyukád kedves szavai képesek ismét erőt adni, és neki köszönhetően találod meg újra a lelki nyugalmat. Ha pedig épp nehéz időszakon mennél keresztül, biztos, hogy ezt a 10 dolgot elmondaná neked!
„Nagyon szeretlek téged”
A legfontosabb, és egyben a legcsodálatosabb dolog a szülői szeretet. Feltétel nélküli, és örökké jelen van, mindegy, hogy épp túl vagytok egy nagy vitán, vagy eltelt pár hónap találkozás nélkül. A rossz napjaidon pedig anyukád biztosan elmondja, hogy nagyon szeret téged, és ezen semmi sem változtathat. Akár egy felvételi sikerült rosszul, akár a munkahelyedet vesztetted el, ő az, aki biztosan ott áll melletted.
„Mindig számíthatsz rám”
Amikor nehéz időszakon mész keresztül, könnyedén azt érezheted, hogy egyedül maradtál a problémáiddal. Hiszen senki sem érti meg igazán, hogy mit élsz át, épp ezért nehéz találni valakit, akivel őszintén beszélgethetsz róla. Szerencsére anyukád, még ha nem is tudja pontosan, hogy milyen érzések kavarognak benned, akkor is biztosít afelől, hogy rá számíthatsz. Sosem hagy egyedül téged, akármilyen probléma is áll fenn!
„Ez egy , nem egy rossz élet”
Anyukád ilyenkor emlékeztet arra, hogy az életben sajnos vannak szörnyű napok és nehéz időszakok, de ezek elmúlnak. Nem tart örökké a szomorúság, és valójában „csak” egy rossz napról van szó, és nem egy rossz életről. Erős vagy, sőt, az emberek általában lelkileg még erősebbek, mint hiszik magukról, ez pedig az ilyen helyzetekben mutatkozik meg. Ő tudja, hogy így van, és a beléd vetett hit már önmagában erőt ad.
„Csak azt tudd, mi a következő lépés”
Nem kell tudnod, hogy milyen megoldással állj elő, csak annyi a fontos, hogy tudd, mi lesz a következő lépés. Egyszerre úgyis csak egyet tudsz megtenni. Anyukád emlékeztet arra, hogy nem kell rohannod, és apró léptekkel is haladhatsz előre. Ha elvesztetted a munkádat, nem kell azonnal újat találnod. Először csak tegyél annyit, hogy felfrissíted az önéletrajzodat. Aztán nézz körbe, jelentkezz ide-oda, keress spórolási lehetőséget, és haladj fokozatosan előre. Minden élethelyzetben ez a legfontosabb, amit tudatosítanod kell magadban: csak annyit tudj, mi lesz a következő lépés.
„Máskor is sikerült már”
Valószínűleg életed során voltak már rossz napjaid, ennyi év elteltével pedig lehet, hogy már nem is emlékszel rájuk. Pedig biztos, hogy akkor is megviseltek a történtek! Anyukád egész életedben melletted állt, ezért pontosan tudja, miken mentél keresztül, és azt is, azokat hogyan vészelted át. Emlékeztet rá, hogy nem ez az első ilyen, és arra is, hogy már korábban is legyőztél minden problémát, ami az utadba került. Ez most sem lesz másképp!
„Sírd ki magad!”
Nem kell bátorságot erőltetned magadra, az érzéseidet pedig végképp nem kell elnyomnod magadban. Nyugodtan sírj, ha ahhoz van kedved, sőt, már-már javasolt is, mert utána garantáltan megkönnyebbülsz. Anyukád pedig ott fog ülni melletted, és tesz róla, hogy közben egy pillanatig se érezd magad egyedül.