Angela Maxwell mélyebb kapcsolatot keresett a világgal – ezért úgy döntött, hogy körbe gyalogolja azt. 6 évvel és 32 ezer kilométerrel később hazatért a tapasztalataival.
Megerőltető menetelés
Maxwell elmondta, hogy bár gyorsan megtalálta a rutinját – napkelte körül felébred, reggelire két csésze instant kávét és egy tál zabpehelyet fogyaszt, összecsomagol, sétálj, éjszakára felállítja a tábort, instant tésztát eszik és bebújik a hálózsák – egyetlen nap sem volt ugyanaz. Kezdetben egy terv szerint haladt, de gyorsan rájött, hogy a kitérőkből lesz a kaland. Ezért, annak ellenére, hogy követi az általános irányt, mindig bízik az ösztöneiben.
Maxwell leégéses hólyagoktól és hőguta miatt szenvedett az ausztrál sivatagban és a dengue láztól Vietnamban. Mongóliában egy nomád férfi betört a sátrába és megerőszakolta, Törökországban lövéseket hallott táborozás közben és megtanult fél szemével nyitva aludni. Noha nem tudhatta, mi vár rá, Maxwell számított a nehézségekre.
„Mégis, nem azért kezdtem el sétálni, mert nem féltem, inkább éppen azért, mert rettegtem. Jobban féltem attól, hogy nem követem a szívem, mint attól, hogy elveszítek mindent, ami a tulajdonomban van és amit szeretek.”
– mondta nő.
A szexuális erőszak traumájának feldolgozása meghatározó pillanatnak bizonyult, ami után Maxwell végül elhatározta, hogy tovább sétál. Miközben még mindig félt, más nők kitartásról és erőről szóló történetei segítettek folytatni az útját.
„Elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy az eset arra kényszerítsen, hogy feladjam ezt az álmomat, és hazamenjek. Az egész világomat otthagytam, nem volt mihez hazamenjek és megértettem az utazásomban rejlő kockázatokat.” Maxwell sétált, hogy felfedezze, milyen erős tudata és teste tud lenni, még az erőszakkal szemben is.
Rengeteg újdonságot tanult
Útja során lassú tempója lehetővé tette, hogy más kultúrákkal is találkozzon. Apró tengerparti falvakban bolyongott az olasz Tirrén-tenger mentén, elnyelve a vibráló légkört, és igent mondott a beszélgetésre, üldögélésre és borozásra szóló meghívásokra.
Vietnamban, miután kimerült, miután elért a Hai Van Pass tetejére, egy idős nő meghívta pihenni éjszakára kis faházába. Egy barátság bontakozott ki Mongólia és Oroszország határán, és évekkel később újraegyesüléshez vezetett Svájcban, sőt Maxwell keresztanyja lett egy Olaszországban megismert nő lányának.
Mindegy, hogy ezek az interkulturális találkozások hét percig vagy hét napig tartottak, Maxwell mindig két dolgot tartott szem előtt. Először is, hogy jó hallgató legyen a tanulás érdekében.
„A gyaloglás megtanított arra, hogy mindennek és mindenkinek van egy története, amelyet érdemes megosztani, csak hajlandónak kell lennünk hallgatni”
– mondta.
Útja során generációk óta tartó családi recepteket tanult meg egy olasz faluban, a méhészetet a Grúz Köztársaságban és a tevekezelést Mongóliában a történelmi Selyemúton. Másodszor, Maxwell megtanulta a hozzájárulás fontosságát. Fát aprított Új-Zélandon, és ételt osztogatott hajléktalan embereknek Olaszországban. Szardínián egy olasz gazdának segített felújítani a házát.