A gyerekek szexuális felvilágosítása általában akkor kezdődik, mikor megkérdezik szüleiktől, honnan jön a kisbaba. Ilyenkor a legtöbb friss anyuka és apuka zavarba jön és motyog valamit, hiszen a szex olyan tabutéma, amiről bármelyik korban nehéz beszélni a gyerekkel. Íme egy kis segítség ahhoz, hogy melyik életszakaszban milyen információkkal lássuk el csemeténket a „méhecskék és virágok” témakörrel kapcsolatban.
3/3 15 évesen
Ennyi idős korukra a gyerekek már túl vannak azon, hogy biológia órán is tanultak a szexről és – ne legyünk naívak – az internetnek köszönhetően már szinte mindent láttak, amit csak lehet ebben a témában.
Mivel ilyenkor már többségük elkezd szexuális életet élni, részletesen fel kell őket világosítani a védekezés különböző lehetőségeiről és arról, hogy az alkohol és a drogok hatására kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek, mert bódult állapotban nehéz helyes döntéseket hozni.
Meg kell említenünk nekik, hogy minden szexuális tevékenység csak az ő beleegyezésükkel történhet és azt is, hogy amit a pornófilmeken látnak, nem a valóság. Legalábbis abban az értelemben, hogy a színészek méretei (pénisz, mell) az átlagnál sokkal nagyobbak, az aktusok pedig eltúlzottak, extrémek és semmiképpen nem reprezentálják egy átlagos ember szexuális életét.
Meg kell tanítani nekik, hogy elfogadják és szeresség testüket, és azt is, hogy bármikor nemet mondhatnak bármilyen szexuális tevékenységre, akár az aktus közben is.
Ne ijesztgessük, ne tiltsunk meg nekik bizonyos dolgokat, mert azzal csak az ellenkező hatást érjük el egy lázadó tinédzsernél. A lényeg a felvilágosításnál az, hogy bízzanak bennünk és semmit ne kezeljünk tabuként, így jó eséllyel nem fognak titkolózni előttünk és a gondjaikkal hozzánk fordulnak majd.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!