Összetörve
A feleségem azt mondta, hogy nincs senkije, de már nem szeret. Ennek már négy éve, de én azóta sem hevertem ki a válást. Amennyire tudom, azóta sincs más férfi az életében, de továbbra sem akar velem lenni. Ő életem szerelme, nem tudom, hol rontottam el.
Az új oldal
Amikor a férjem 18 év után bejelentette, hogy egy éve viszonya van egy nálam sokkal fiatalabb nővel és elválunk, két hétig csak zokogtam. Aztán megráztam magam és felvettem a kesztyűt. Úgy voltam vele, hogyha én mindent beletettem ebbe a házasságba, amit ő most felrúg, akkor nem fogok harc nélkül félreállni. Felfogadtam a legvérmesebb ügyvédet és foggal-körömmel harcoltam mindenért. Kemény időszak volt, de végül jól jöttem ki a válásból, az ő románcát viszont megviselte ez az időszak, olyannyira, hogy szakítottak is.
Következő cikkünk6 apró férfi baki, ami rendkívül „lohasztó” egy nő számára az ágybanMinden kapcsolatban akadnak pillanatok, amikor az összhang helyett inkább némi összetűzés üti fel a fejét. A hálószoba intim környezete különösen érzékeny terep, ahol a legapróbb galiba is kicsúszhat egyenesen az irányításunk alól. Míg a szerelmes pillanatokban a nők sokszor nemcsak a tüzet, hanem az egyensúlyt keresik…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






