„Úgy éreztem, ha megszakadok sem lesz elég neki semmi” – Miért nem akarsz többé megházasodni?

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Úgy éreztem, ha megszakadok sem lesz...

„Úgy éreztem, ha megszakadok sem lesz elég neki semmi” – Miért nem akarsz többé megházasodni?

Kontroll

A volt férjem úgy gondolta, hogyha azzal, hogy a felesége lettem, neki joga van totális kontrollt gyakorolni az életem felett. Megmondhatja, mit vegyek fel, mit és mennyit egyek, hova, mikor és kivel mehetek stb. Utoljára a szüleimnek engedtem meg, hogy beleszóljanak az életembe és a főnökömön kívül engem nem utasíthat senki, úgyhogy köszönöm, de ebből nem kérek többet.

Egy idegen nő a nagyapám sírjánál: a temetés, ami mindent felforgatott

Sosem elég

Bármit tettem, a feleségemnek sosem volt elég. Mindig jobb helyre kellett vinnem nyaralni, drágább ajándékokat (ruhát és ékszert) kellett neki venni, mindig jobb kocsi és nagyobb ház kellett. Ha megcsináltam a csöpögő csapot, már zsémbelt, hogy nyikorog a parketta. Ha az is kész lett, akkor fel kellett újítani a fürdőszobát. Ha az is megvolt, át akart építtetni valamit. Úgy éreztem, ha megszakadok sem lesz elég neki semmi, ezért kiléptem a házasságból és nem tervezek újra frigyre kelni senkivel.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Augusztus 12-i napfogyatkozás: mit hoz a csillagjegyednek?
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.