„Hiányzik az egykori csillogó szemű kislány belőlem” – Mi az, ami a legjobban hiányzik magaddal kapcsolatban?

Igazi „minden lében kanál” csaj voltam, aki benne volt minden őrültségben. Még harmincvalahány évesen is simán megcsináltam minden marhaságot, akár fogadásból, akár a saját örömömre. Felmászni a téren egy szobor tetejére? Simán. Fogadásból odamenni srácokhoz valami kihívással? Pipa. Bemászni a kerítésen egy koncertre? Alap. Aztán anya lettem és már nem csinálok semmi izgalmasat, csak mosolyogva merengek a múltbéli dolgaimon. Megfogadtam, hogy én sosem leszek unalmas háziasszony, de az lettem és az a legfurcsább, hogy így is boldog vagyok.

Nincs olyan extrém sport, amit ne próbáltam volna ki és amit ne élveztem volna. Bungee jumping, jégmászás, downhill bringa, búvárkodás stb. Aztán elég volt egyetlen hiba és snowboard közben olyan szerencsétlenül este, hogy megsérült egy csigolyám. Szerencsém van, hogy nem bénultam le, de azóta értelemszerűen nincs extrémkedés. Úszás van meg Pilates, amitől nyugdíjasnak érzem magam. És a legrosszabb, hogy azóta félek. Előtte nem féltem semmitől, szabad voltam. Ma pedig arra is ügyelnem kell, hogyan szállok be az autóba. Úgy érzem, mintha kihunyt volna bennem a tűz és nem tudok mit kezdeni az új, beszari önmagammal.