Címlap / Életmód / Család / <div>“Áldatlan állapot&#8221...

<div>„Áldatlan állapot”: a védőnő tanácsai az első trimeszterre</div>

Lehet bármit kezdeni a rosszullétekkel?

Sajnos megesik, hogy csak az idő segít a rosszulléteken. Sokszor előfordul, hogy az anyukák éppenséggel kilókat fogynak a várandósság elején, ugyanis rendszeresen hánynak és étvágytalanok. Mások már ilyenkor is híznak, hiszen éppen az evés az, ami csillapítja az émelygésüket – mindkét véglet normálisnak számít. A „szokásos” reggeli rosszullétek ellen bevált tanács, ha az anyukák még fekve, az ágyban elfogyasztanak pár kímélő falatot és isznak egy keveset, csak ezután, lassan kelnek fel. Hatásos hányinger ellen a gyömbér (akár teába reszelve, akár ízesített keksz formájában), de pár korty szénsavas víz vagy üdítő, és persze a pihenés, fekvő testhelyzet is rengeteget segít. 

3 csillagjegy, akit ősszel megtalál a nagy szerelem

Emellett még javasolni szoktam az anyukáknak, hogy hagyatkozzanak a megérzéseikre, és ha jéghideg kakaót kívánnak sonkás meleg szendviccsel, vagy éppen krumplipürét kovászos uborkával, akkor azt fogyasszák. A szervezet ilyenkor ösztönösen súg, érdemes támaszkodni rá. 

Azt is meg szoktam kérdezni, hogy milyen vitamint szednek, hiszen előfordulhat, hogy éppen a tabletta hatására alakul ki náluk a hányinger. Alkalmanként szükség lehet a váltásra, illetve célszerűbb a vitaminpótlást estére, nem pedig a reggeli órákra időzíteni – így arra is nagyobb esély van, hogy a hatóanyagok valóban fel tudnak szívódni, és nem távoznak idő előtt a szervezetből.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akit a nyári forróság szerelembe sodor
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.