Ahogy a beszélgetés haladt
Nem terveztük, hogy órákig tartson. Egyszer csak azt vettük észre, hogy már sötét van, és még mindig írunk egymásnak. Váltogattuk a szerepeket, egyszer ő mesélt, egyszer én. Volt, amit ő mondott, amitől hátán futott fel a hideg, volt, amit én mondtam, és amire ő azt írta vissza: „nálam is ez volt”.
Furcsán hatott. Nem kellemetlenül furcsán, inkább úgy, mint amikor valaki lefordítja azt, amit addig csak érezni tudtál, de kimondani nem. Nem bántottuk egymást. Nem versenyeztünk. Nem volt köztünk féltékenység, legalábbis nem abban az értelemben, amire számítottam volna. Nem az volt a kérdés, hogy ki kapott többet, ki volt fontosabb, ki volt az igazi. Ezek a kérdések valahogy nem is merültek fel.
Inkább valami furcsa, nehezen megfogható szolidaritás volt közöttünk, két ember, akik különböző időpontokban ugyanarra döbbentek rá.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
